Belföld

Kétmilliárddal támogatja a kormány a jáki templom felújítását

A négy évvel ezelőtti rekonstrukciós munkákat folytatják.

Kétmilliárd forintos költségvetési támogatásból megújul Vas megye egyik legfontosabb épített öröksége, a jáki templom – közölte Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke, a térség országgyűlési képviselője szerdán az MTI-vel, utalva az erről szóló kormányhatározatra.

Hende Csaba elmondta: a támogatás kedvezményezettje a Szombathelyi Egyházmegye, az állami forrást három évre elosztva adják, a munkálatok ütemezése alapján.

A négy évvel ezelőtti rekonstrukciós munkák folytatásaként a templom teljes felújítása megvalósul, beleértve belső tereket és freskókat – hangsúlyozta a képviselő.

A román stílusú Árpád-kori apátsági templom homlokzati részét 2013-ban 150 millió forintos állami támogatással részben már felújították. A templom utolsó nagyobb átépítése 1896 és 1904 között Schulek Frigyes tervei alapján történt. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik