Szórakozás

Kozmix Lala rendőrt hívott: öngyilkos akart lenni a rajongója

Lányi Lalát a kilencvenes évek közepétől, a Kozmix együttes megalakulásától ostromolják a nők, így szinte már-már hozzászokott a váratlan és meglepő üzenetekhez, intim képekhez, ajánlatokhoz, és a telefonjában sorszámmal menti el a zaklatólat, akik nemcsak a koncerteken, de a háza körül is felbukkannak. Legutóbbi alkalommal azonban a rendőrség segítséget kellett kérnie, zaklatója ugyanis csúnyán ráijesztett.

Tavaly az egyik leányzó azzal fenyegetett meg, hogy az udvarom végében felköti magát. Ez már túlment minden határon. Elképzeltem, ahogy éjjel hazaérkezve egy koncert után, reggel még alszom, a fiam kimegy a teraszra és azt látja, hogy ott lóg valaki hátul. Volt, hogy autóval követtek, szóval volt okom azt feltételezni, hogy itt bizony valaki erősen elvetette a sulykot. Magam is nyomozgattam, körbejártam a dolgot. Megtaláltam a lány közösségi oldalát, tudtam a nevét, telefonszámát, a barátai nevét, és a fenyegetése után bejelentettem az ügyet a rendőrségen. A lány vélhetően észhez tért, így szerencsére elcsitult a dolog

– mondta a Borsnak Lala, akinek a telefonjában legalább húsz zaklató telefonszáma van elmentve.

(Kiemelt kép: Sláger TV)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik