Nagyvilág

Elhalaszthatják a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatot, míg tart a téli olimpia

A phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt szó lehet a dél-koreai-amerikai hadgyakorlat elhalasztásáról, ha Észak-Korea felhagy a katonai provokációkkal - mondta el a szöuli elnöki hivatal egy, név nélkül nyilatkozó illetékese szerdán.

A Kék Ház illetékese egy nappal azt követően erősítette meg ezt a lehetőséget, hogy Mun Dzse In államfő az NBC amerikai televíziónak úgy nyilatkozott, hogy javasolja a hadgyakorlat elhalasztását. A Kék Ház szerint az NBC félreértette Munt, amikor a gyakorlat lerövidítéséről tudósított; valójában halasztásról lehet szó.

A halasztás csak az olimpiai játékok idejére vonatkozik, beleértve a paralimpiai játékokat is

– magyarázta az illetékes. A phjoncshangi olimpiát február 9. és 25. között tartják. A paralimpiai játékok pedig március 9-én kezdődnek és 18-ig tartanak majd.

Az elnök javaslatát több bírálat érte, mert a gyakorlat elhalasztása rossz üzenetet küldhet Phenjannak, és gyengítheti a dél-koreai-amerikai szövetséget.

A Kék Ház szerint viszont csak így szavatolható az olimpiai játékok biztonsága, és a lépés a két ország közötti feszültség tartós enyhüléséhez is vezethet.

Kiemelt kép: Europress/AFP/ South Korean Defence Ministry

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik