A védelmet ellátó ügyvéd kérésére február 5-re halasztották Salah Abdeslam és társa, Soufien Ayari brüsszeli ügyének tárgyalását, közölte az ügyben illetékes belga bíróság hétfőn. A 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelésével vádolt, jelenleg franciaországi őrizetben tartott Abdeslamnak és társának azért kell bíróság elé állnia, mert egy héttel a brüsszeli terrortámadásokat megelőzően rendőrökre támadtak; Belgiumban gyilkossági kísérlet, továbbá tiltott fegyvertartás miatt indult eljárás ellenük.
A La Libre Belgique című belga napilap információi szerint Sven Mary, Abdeslam nemrégiben kijelölt védőügyvédje a hétfőtől csütörtökig tervezett tárgyalás és ítélethozatal elhalasztását kérte az ülés első, hétfői ülésnapján, hogy alaposan tanulmányozhassa védence dossziéit. A kérésnek helyt adott a szövetségi ügyészség és a belga fővárosi büntetőbíróság három tagból álló bírói testülete is. Az elnapolt, február elején kezdődő és várhatóan ítélethozatallal végződő eljárás a bejelentés szerint négynapos lesz, a tárgyaláson jelen lesz Soufien Ayari, valamint saját kérésére részt vesz Salah Abdeslam is.
2015 novemberében, Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyekben 130 ember halt meg. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. A francia nyomozók szerint a párizsi támadásokat elkövető dzsihadista csoport egyetlen életben maradt tagja, Abdeslam szállította a Stade de France nemzeti stadionnál magát felrobbantó három öngyilkos merénylőt a helyszínre, majd Párizs északi részén hagyta a gépkocsit.
Robbanóövét tíz nappal később Párizs egyik elővárosban találták meg egy szemetesben. Négy hónapi hajtóvadászat után március 18-án Belgiumban fogták el a rendőrök, s április 27-én a belga hatóságok átadták Franciaországnak, azóta egy szigorúan őrzött börtön biztonsági kamerák által megfigyelt magánzárkájában él Fleury-Merogis-ban. A belgiumi születésű (marokkói felmenőkkel rendelkező) 26 éves francia állampolgárt terrorcselekmények elkövetésével és gyilkossággal vádolják.
Mind a párizsi, mind a brüsszeli támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.
Kiemelt kép: BELGA PHOTO POOL GEERT VANDE WYNGAERT