Bár vendégeként nem tűnt esélyesebbnek a Debrecen, a hajdúsági drukkereket mégis meglephette az, hogy az első félidőben Németh András együttese mennyire lelépte ellenfelét.
A válogatott formában lévő Herr Orsolya vezére volt a védekezésnek, a váci csapat pedig a kivédekezett debreceni támadások után gyors lerohanásokkal operált. A félidő közepére állandósult is a négygólos különbség, 12–8 után azonban ismét eggyel magasabb sebességbe kapcsolt a hazai együttes, és a félidőre jelentős, hétgólos előnyre tett szert (19–12).
A második játékrész elején Bulath Anita és Slakta Petra góljaival csökkentette ugyan hátrányát a Köstner-csapat, ám ez is csak arra volt elég, hogy a látogatók felzárkózzanak öt gólra. A folytatás újra a váciaké volt, akiket az utolsó percekben már joggal ünnepelt a telt házas közönség.