Sport

Csődöt mondott csapatként a Real

Egybehangzó madridi vélemények szerint a csapatjáték hiánya okozta a vesztüket a Lyon ellen. A franciák a magabiztos madridi nyilatkozatoktól feltüzelve kiütötték Ronaldóékat.

A Real Madrid a Lyon vendégeként egygólos vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén, ám a madridi sztárok ennek ellenére magabiztosan nyilatkoztak a továbbjutást illetően. Pedig a Lyon az elmúlt években számos alkalommal megtréfálta a galaktikusokat, és ezúttal is kiejtette a papíron esélyesebb ellenfelét.

Az első félidőben eldönthette volna a párharcot a Real, de a számos helyzetből csak egyet rúgtak be, és a második félidőben már a lyoniak akarata érvényesült a Bernabeúban, ahol májusban a BL-finálét rendezik. „Szerettünk volna döntőt játszani a közönségünk előtt, ezért mást nem tehetünk, mint hogy bocsánatot kérünk a szurkolóktól. Nagy csapás ez a csapatra nézve, össze kell fognunk, hogy túltegyük magunkat a történteken, és az előttünk álló feladatokra koncentráljunk” – nyilatkozta a meccs után a nyáron érkezett Kaká, akit az új klubelnök azért hozott Madridba, hogy végre megnyerjék a 10. BEK-, illetve BL-serlegüket.

Alvaro Arbeola szerint mostantól a bajnokságra kell koncentrálniuk, ott nem engedhetnek meg maguknak hasonló játékot. „Az első félidőben meg kellett volna nyernünk a meccset, de nem tettük, és a fordulás után megleptek minket a taktikájukkal. Átvették az irányítást a középpályán, és mi meg nem csapatként harcoltunk” – így a védő, aki szerint nem a trénert terheli a felelősség a BL-búcsúért.

A spanyol klub sportigazgatója is kiállt Manuel Pellegrini mellett, és a chilei szakember is határozottan visszautasította a lemondását firtató újságírói kérdéseket. „Szerettünk volna idén mindent megnyerni, de a kupa után a BL-ből is kiestünk. Nehéz megemészteni a történteket, de nem fogok felmondani” – mondta a szakvezető.

A madridiakat kiejtő, 1-1-es végeredményt beállító gól szerzője, a fiatal Pjanic szerint túlmagabiztos volt az ellenfelük. „A mérkőzés előtti nyilatkozataikon érződött, hogy lebecsülnek minket. Meg akartuk mutatni, és számunkra még nem ért véget a BL” – szúrt oda a riválisnak a mindössze 20 éves bosnyák támadó.

A Lyon trénere a meccs utáni nyilatkozatában arról beszélt, hogy a csapata megérdemelten jutott a nyolc közé a szünet utáni játékával. „Az első félidőben szerencsére csak egy gólt kaptunk, de a folytatásban egyértelműen mi voltunk a jobbak. A játékosaim a szünetben nagyon összekaptak magukat, csak gratulálni tudok a teljesítményükhöz” – értékelt a francia televíziónak Claude Puel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik