Tech

Félmilliárd kínai a neten

Az ország 1,3 milliárdos népességéből minden harmadik ember internetezik.

Statisztikailag kifejezve a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 20,3 százalékos volt a növekedés. De júliushoz képest is megdöbbentő a növekedés – 30 millióval, három Magyarországnyi emberrel emelkedett az internetezők száma.

Az ázsiai ország egyre növekvő online népessége egy olyan fórummá alakította az internetet, ahol az állampolgárok lehetőséget kapnak arra, hogy hallassák a hangjukat és kifejtsék a véleményüket olyan politikai környezetben, ahol a hagyományos média szigorú állami ellenőrzés alatt áll.

De az internet a politikán túl, gazdaságilag is gyümölcsöző piaccá nőtte ki magát. Az online fizetési lehetőségekből befolyó összeg nagysága a becslések szerint az év végére elérheti a 151 milliárd dollárt (közel 32 milliárd forintot).

A folyamatosan növekvő és egyre nagyobb befolyásoló erővel bíró online népesség azonban komoly aggodalmakat ébreszt Pekingben, ahol az internet esetleges társadalmi nyugtalanságot gerjesztő hatásától félnek, és ezért az elmúlt években a hatóságok fokozták a megfigyeléseket.

A kínai nagy tűzfal elnevezésű rendszer keretein belül a kormány egyszerűen blokkolja azokat az oldalakat, amelyek politikailag érzékeny témákat érintenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik