Sport téli olimpia 2018

Lemondhat a téli olimpiáról a legjobb magyar snowboardos

Január közepén tér vissza, a februári olimpiai szereplésre azonban szinte semmi esélye sincs Gyarmati Pankának, a legjobb magyar hódeszkásnak.

A sportoló, aki 2016-ban a sportág történetében első magyarként nyert vk-versenyt, az M4 Sport Sportreggeli című műsorában beszélt hétfőn az elmúlt egy évéről és a közeljövő programjáról, és mint mondta: “nagyon-nagyon pici az esélye” annak, hogy a phjongcshangi téli játékokon szerepeljen.

“Igazából egy versenyem lesz előtte, de alapvetően hat versenyt néznek. Azok vannak átlagolva”

– érzékeltette a helyzetet a hódeszkás, aki a 2022-es olimpiát még távolinak nevezte, ezért azzal kapcsolatban nem is akart ígérgetni.

A 24 éves versenyző tavaly novemberben edzés közben eltörte a sípcsontját, ezután hosszú rehabilitációs időszak következett. Elárulta, elsősorban mentálisan volt nehéz megküzdenie a helyzettel, ugyanakkor még mindig nincs százszázalékos állapotban, érez fájdalmat a lábában, ennek ellenére mindent el tud végezni, ami szükséges.

Gyarmati első versenye előtt még három hétig Coloradóban edzőtáborozik, majd január közepén indul a svájci vk-állomáson. A szezonban ezek után még Franciaországban és Olaszországban szerepel egy-egy viadalon.

Fotó: Sean M. Haffey / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik