Belföld

Nyomoznak a diákjait ingyen dolgoztató polgármester ellen

Nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága Bóta József, Szihalom fideszes polgármestere ellen. Erről Tényi István számolt be a Zoom-nak, aki novemberben tett feljelentést a Bóta cégei által nyert uniós támogatások ügyében.

Amint arról a 24.hu-n is beszámoltunk, a polgármester csaknem 30 millió forint uniós pénzt nyert a minap gyakornoki program indítására. Mindezt úgy, hogy egyrészt az étteremben dolgozó diákok nem kaptak pénzt a munkáért, másrészt a polgármestert az Egri Törvényszék Cégbírósága eltiltotta a cégvezetéstől. A kormányzati pályázati portál adatai alapján a polgármester – aki egyébként az iskola volt igazgatója – vállalkozása az Európai Unió gazdaságfejlesztési és innovációs programjának forrásaiból kap több mint 29 millió forintot, ebből az összegből pedig hivatalosan gyakornokokat foglalkoztat majd.

Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy Bóta József a gyakornokok és a főzéshez felhasznált alapanyagok után is felvette az állami normatívát, a gyakornokok főzte kész ételt pedig fel is szolgálták. Cserébe viszont fizetés helyett csak ételmaradékot kaptak a szakmai gyakorlatukat töltő iskolások. Ezen kívül 2015-ben saját cégével szerződött a szihalmi Kemencés fesztivál étkeztetésének lebonyolítására. Igaz, az 1,9 millió forintos szerződést a felesége és az alpolgármester szignálta. Még igazgatóként nemlétező diákok után is felvette az állami normatívát,ami miatt 30 millió forinttal tartozott az államkincstárnak, valamint 40 ezer forintos hozzájárulást szedett be a felvételiző nyolcadikos tanulóktól a korábbi fenntartó alapítványnak úgy, hogy az alapítványnak már nem volt köze az iskolához.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik