A semmiből emelkedtek fel
A hagyomány szerint a Templomos Lovagrendet 1118 körül alapította egy frank lovag, Hugues de Payns hét-nyolc társával. A csoport célja az volt, hogy megvédjék a szentföldi zarándokokat, Jeruzsálem ugyanis vonzotta a keresztényeket, a térség azonban a politikai instabilitás miatt nem volt biztonságos.
De Payns vezetésével a lovagok felkeresték II. Balduin jeruzsálemi királyt, aki támogatásukról biztosította őket. Az újonnan alakult rend az uralkodótól megkapta a Templom-hegy déli részén található, palotaként használt al-Aksza-mecset egyik szárnyát. Mivel a keresztények úgy vélték, hogy egykor a környéken állt Salamon-temploma, a harcosokat a Templom lovagjaiként kezdték el emlegetni.
A következő évtizedekben a rend több befolyásos személy, így Clairvaux-i Szent Bernát és II. Ince pápa támogatását is elnyerte. 1139-re a templomosok tagszáma és vagyona jelentősen megnőtt, egy pápai bullának köszönhetően ráadásul privilégiumokat is kaptak – többek közt adómentességet is nyertek.
A 12. század közepétől aztán a rend tagjai már aktívan bekapcsolódtak a helyi harcokban. Azok, akik nem fegyverrel szolgálták a szervezetet, egyéb feladatokat láttak el, például a gazdasági ügyeket intézték. Ekkora a rend már nem csupán a Szentföldön, de Európa több országában is megtelepedett.
Középkori multi
Bár a templomosok külön-külön szegénységi fogadalmat tettek, ez nem akadályozta meg a rendet a meggazdagodásban. A lovagok vagyona nemcsak az adományoknak, hanem a multinacionális cégként működő szervezetüknek köszönhetően is gyarapodott.
A rend számtalan szolgáltatást kínált. A keresztes hadjáratra készülő nemesek átmenetileg a templomosokra bízhatták vagyonukat. Sőt, a rend egyfajta korai bankrendszert is kialakított. A szentföldi zarándokok indulásuk előtt az európai rendházakban olyan leveleket vásárolhattak, melyek tartalmazták a befizetés összegét.
A zarándokoknak így kevésbé kellett tartaniuk a térség rablóitól.
Az adományokból és a pénzügyletekből származó vagyont aztán a rend befektette: földeket vásárolt, építkezésekbe és kereskedelembe kezdett, valamint kölcsönöket adott – akár uralkodóknak is. A templomosok Ciprust is megvásárolták, ahol saját államot akartak létrehozni.
Egy koncepciós per miatt hiszünk a titkaikban
A rend hatalmas gazdagságának köszönhetően óriási befolyásra tett szert, és már egyes európai országok működésében is szerepet kapott – 1222 után a magyar Aranybulla egyik példányát épp a templomosok őrizték. A befolyás növekedése azonban azt is jelentette, hogy egyre több ellenséget szereztek maguknak. A szervezet pechjére pedig a legnagyobb ellenfél egy igen nagyhatalmú férfi volt.
A francia király, IV. „Szép” Fülöp, aki egyébként hatalmas összeggel tartozott a rendnek, egy jól szervezett akcióval egyetlen éjszaka alatt, 1307. október 13-án lefogatta a franciaországi templomosok többségét, vagyonukat pedig elkoboztatta.
A lovagokat többek közt pogány praktikák gyakorlásával és korrupcióval gyanúsították. Hogy a vádakból mennyi volt igaz, lehetetlen megállapítani, a történészek többsége viszont ma úgy gondolja, hogy az eljárás koncepciós per volt. A folyamatot előre eltervezték, a templomosokból pedig kínzással csikarták ki a vallomásokat.
IV. Fülöp mindent megtett, hogy legitimálja a pert. Befolyását kihasználva elérte, hogy V. Kelemen pápa olyan bullát adjon ki, melyben felszólította az európai uralkodókat a templomosok letartóztatására. 1312 márciusában végül a pápa hivatalosan is megszüntette a rendet. A francia király örülhetett: a templomosok vagyonának egy jelentős része a kincstárhoz került.
A per során számtalan lovagot végeztek ki, köztük a nagymestert, Jacques de Molay-t is. Néhány templomos ugyanakkor átvészelte a leszámolást. A túlélők más rendekhez csatlakoztak, vagy éppen új szervezeteket hoztak létre. A portugáliai templomosok például Krisztus Lovagrendje néven folytatták működésüket.
A templomosok ellen felhozott vádak, valamint a 14. századi Párizs utcáin terjedő pletykák valószínűleg nagy szerepet játszottak abban, hogy a későbbiekben legendák és mítoszok százai születtek a rendről.
(Kiemelt kép: Jacques de Molay, az utolsó középkori nagymester, forrás: Wikimedia Commons)
