Foci

Súlyos dolgot mondott Mourinhóról az angol bíró

Mark Clattenburg 2004 óta tevékenykedett játékvezetőként a Premier League-ben, majd idén februárban bejelentette, ennyi volt, elmegy Szaúd-Arábiába, ahol a játékvezetői testület vezetője lett. Clattenburg most elárulta, a januári, 1-1-es döntetlennel zárult Stoke City-Manchester United meccs után született meg benne a döntés, hogy abbahagyja.

“Ez volt az a meccs, amelyen Wayne Rooney megdöntötte Bobby Charlton manchesteri klubrekordját, és a lefújás után José Mourinho bejött az öltözőbe, ahol amiatt reklamált, hogy nem adtam meg csapatának egy büntetőt, ami szerinte kezezés miatt járt volna. A Stoke stadionja mindig is a leghűvösebbnek számított, a MU meccsein pedig sosem volt könnyű fújni, de aznap úgy éreztem, jól végeztem a dolgom, Mourinho vádja viszont bogarat ültetett a fülemben.

400 kilométert vezettem haza, miközben azon járt az agyam, hogy lehet, hogy elkövettem egy nagy hibát, és feltettem magamnak a kérdést, biztos, hogy ezt akarom csinálni?”

– hangzott a 42 éves Clattenburg vallomása.

Az angol bírónak talán a 2016-os volt a legemlékezetesebb éve, amikor az Európa-bajnokságon, a BL-ben és az FA-kupában is ő vezethette a döntőt, de Angliában azért nem mindig volt kedvező a megítélése, 2012 októberében például a Chelsea azzal vádolta, hogy nem megfelelő szavakkal illette Jon Obi Mikelt, a csapat nigériai légiósát. A vége az lett, hogy az angol szövetség tisztázta a vádak alól a bírót, Mikelt viszont három meccsre eltiltották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik