Foci

Ilyen, amikor Mourinhónál betelik a pohár

A Manchester United-szurkolóknak feltűnhetett, hogy a legutóbbi két meccsen, a Newcastle elleni, 4-1-re megnyert bajnokin, valamint a Basel elleni, 1-0-ra BL-csoportmeccsen sem volt a keretben a csapat örmény támadó középpályása, Henrih Mhitarjan.

José Mourinho, a csapat edzője most azt is elárulta, hogy azért jegelte Mhitarjant, mert szerinte nagyon visszaesett a játékos teljesítménye, úgyhogy a kimaradás egyfajta büntetés volt.

A Dortmundtól tavaly nyáron 42 millióért szerződtetett Mhitarjan az idény első három meccsén öt gólpasszt is kiosztott, de azóta egyetlen asszisztja sem volt, és az utolsó nyolc alkalommal, amikor a kezdőben volt, mindig lecserélték.

“Nagyon nem voltam elégedett azzal, ahogy az utóbbi időben játszott. Kiválóan kezdte a szezont, aztán szép fokozatosan eltűnt. Nem voltak góljai és gólpasszai, és minden téren visszaesett, nem tudta a hátára venni a csapatot. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy változtassak, mert a többiek közben azért melóztak, hogy megkapják a lehetőséget” – mondta Mourinho.

A MU szombaton a Brighton ellen játszik, ez lesz a két csapat első találkozója 1983 óta, és Mhitarjan ismét ott található a keretben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik