Tudomány

Erőszakossá tesz a kóla?

Egy étrenddel foglalkozó új tudományos felmérés alapján mégis van kapcsolat a kóla, a puska és a sültkrumpli között.

A sok szénsavas italt fogyasztó tinik erőszakosabban viselkednek, mint a kólát és a magas cukortartalmú üdítőket nem fogyasztó társaik – állapította meg egy új amerikai tanulmány.

Persze nem arról van szó, hogy a szénsavas italok egyértelműen erőszakos viselkedést váltanak ki, a tudósok csak azt állapították meg, hogy ha ezeket az italokat a tinédzserek mértéktelenül fogyasztják, aránytalanul sok cukrot juttatnak a szervezetükbe. A kelleténél magasabb cukorbeviteltől az agy glükózzal kapcsolatos anyagcsere-folyamatai felborulnak.

Már korábbi tanulmányok bebizonyították, az akaraterő – azaz az önálló akaratérvényesítés – közvetlenül kapcsolódik az agy glükózanyagcseréjéhez, így összefüggés alakulhat ki a szervezetben feldolgozott cukorarány, tehát az agyba jutó sok vércukor és az agresszív viselkedésre való hajlam között.

Már régóta köztudott, hogy az étrend befolyásolja a tetteinket, ennek leghírhedtebb példája az az eset volt, amikor 1979-ben egy San Francisco-i gyilkossági ügyben a túlzott Coca-Cola fogyasztást és az egészségtelen étkezést tekintették az ügyvédek a vádlott tetteiért az egyik “fő vétkesnek”.

2006-ban egy norvég tanulmány azt találta, hogy azok a tizenévesek, akik sok magas cukortartalmú üdítőt isznak, rosszabb mentális egészségnek örvendenek, mint azok, akik kevesebbet. A sok kólát fogyasztó egyetemisták pedig antiszociálisabbak voltak társaiknál.

Az új kutatásban 1800 bostoni diákot kérdeztek meg étkezési szokásaikról és arról, hogy viselkedtek-e erőszakosan másokkal.

A válaszadók 30 százaléka több mint öt doboz kólát fogyasztott minden héten, 23 százalékuk egy héten egy üdítőt ivott. A csúcsfogyasztók közé a csoport 43 százaléka tartozott, ők öt vagy annál is több dobozos üdítőt fogyasztottak.

Míg a kevés kólát ivó csoportban 35 százalékra volt tehető az erőszakos esetek száma, addig a sok üdítőt fogyasztó csoportban 59 százalékos volt ez az arány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik