Közélet

Eddig tizenöten fagytak meg a hidegben

Öten a fűtetlen lakásukban hűltek ki.

November végéig tizenöten fagytak meg a hidegben, közülük öten fűtetlen lakásukban – mondta a Magyar Szociális Fórum elnöke a Hír TV reggeli műsorában.  Simó Endre szerint a megoldást a tűzifaprogram átalakítása jelentené, nem lenne szabad megengedni, hogy háromszoros áron árusítsák a tűzifát. Tavaly még a harmadáért értékesítették.

Véget kellene vetni a kartellezéseknek, mert bizony van gyanú bőven arra, hogy itt kartelezés van, és emiatt verik fel a tűzifa árát. A szociális tűzifaellátást nem februárig kellene kitolni, és nemcsak beindítani kellene, hanem az egész télre teríteni kellene a fát, mert csupán egy-másfél hónapra jut, és az is csak százhatvan-százhetvenezer családnak, pedig háromszor ennyinek volna szüksége rá.

Az egekbe szállt a tűzifa ára, fázni fog a nép télen
Elszálltak a faárak, mert a kormán fehéríti az ágazatot. Más okok is bejátszanak, az emberek meg gázzal fognak fűteni.
fagyhalál (fagyhalál)
Március végéig 203-an fagytak meg Magyarországon
Több áldozatot szedett a tél, mint az előző években. Még március második felében is voltak, akik végzetesen kihűltek a szabad ég alatt.

Mint korábban megírtuk, egy törvénymódosítás szerint ezen a télen először, úgynevezett vörös kód figyelmeztetést rendel el a kormány, de csak akkor, ha a meteorológiai szolgálat kettes fokú (narancssárga) riasztást ad ki (a napi átlaghőmérséklet mínusz 10 Celsius-foknál alacsonyabb, 27 Celsius-foknál tartósan magasabb).

Nagy hideggel jön majd vörös kód
Az új eljárási rendet november elsejétől, a krízisidőszak elejétől kötelező követni.

Kiemelt fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik