Közélet

Melia: a Magyarországot érő amerikai bírálatok hivatalos véleménynek számítanak

A volt helyettes külügyi államtitkár szerint nem az Obama-kormányzat tisztségviselői mesterkednek, a tavalyi választás óta már eltelt egy év.

Az amerikai vélemény szerint Magyarországon napjainkban csökken a szabadság – erről Thomas O. Melia volt amerikai helyettes külügyi államtitkár, a George W. Bush Intézet és a Külpolitikai Kutatóintézet munkatársa beszélt a Népszavának. Hangsúlyozta: az amerikai vezetés a kormányon lévő párttól és az elnök személyétől függetlenül fontosnak tartja a demokráciát, az emberi jogokat és a szólásszabadságot.

Melia nemrég cikkben állt ki a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője, David Kostelancik mellett, aki a Magyar Újságírók Országos Szövetségének rendezvényén azt mondta, Magyarországon az az egyre inkább visszaszoruló kormányfüggetlen és ellenzéki média nyomásnak és megfélemlítésnek van kitéve.  A magyar kormánynak pénzért lobbizó Connie Macken kívül három kongresszusi képviselő írta alá azt a levelet, amiben Rex Tillerson külügyminisztertől követelik, hasson oda, hogy Kostelancik felhagyjon a magyar kormány médiapolitikájának bírálatával, az amerikai külügy pedig támogassa a magyar kormány „szuverenitását”. Ám Melia szerint az amerikai diplomatáknak feladata, hogy szóvá tegyék az ilyen jelenségeket, és kiálljanak a nyilvánosság előtt a jogállamiság mellett.

A korábbi Bush- és Obama-kormányzat egykori vezető külügyi tisztségviselői ugyancsak levélben biztosították támogatásukról az ügyvivőt. Ebben felidézték, hogy hetekkel Kostelancik beszéde előtt a magyar kormánypárti média közzétette nyolc olyan újságíró nevét, akik külföldi sajtónak, így a Reutersnek, a Bloombergnek és a Politicónak írnak. Külföldi propagandistának minősítették őket és azzal vádolták meg, hogy Soros Györgynek dolgoznak, aki ellen a kormány az adófizetők pénzén becsmérlő kampányt indított, és az 1930-as évek antiszemita megnyilvánulásaira emlékeztető plakátokat helyezett el szerte az országban. Az egyik ellenségként beállított újságíró, egy Magyarországon élő amerikai állampolgár ezután halálos fenyegetéseket kapott. A levélben arról is írnak, hogy az illiberális államot hirdető Orbán Viktor csaknem teljesen felszámolta az igazságszolgáltatás függetlenségét és olyan törvényt alkotott, ami az elnyomó jellegű orosz jogszabály mintájára veszi célba a civil szervezeteket. Közben lényegében bűnözővé nyilvánították azokat, akik üldöztetés és háborúk elől menekülnek, és Vlagyimir Putyinnal kívánják bővíteni az együttműködést, amivel gyengítik az EU-t és a NATO-t is.

Melia a Népszavának arról is beszélt, hogy Budapesten „megpróbálják fényesre csiszolni a harmincas-negyvenes évek antiszemita figuráinak hírnevét”, miközben bel- és külföldi ellenségeket kreáltak annak érdekében, hogy eltúlzott és megtévesztő hivatalos retorikával riogassák a magyarokat.

Magyar kormányzati körök többször azt állították: a Budapestnek címzett amerikai bírálatok még az előző, Obama-kormányzathoz köthető tisztségviselőknek tudhatók be. Melia szerint azok, akik ilyet mondanak, nem ismerik az amerikai külpolitikát: ha egy vezető tisztségviselő, mint Kostelancik, egy hivatalos eseményen előre elkészített beszédet mond, mindenki nyugodt lehet afelől, hogy a szöveget előzetesen magas szinten jóvá hagyták Washingtonban. Több mint egy év telt el a tavaly novemberi amerikai választás óta, ideje lenne megérteni, hogy az a politika, amit látunk, az az Egyesült Államok politikája – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik