Közélet

A BKV-nak adtak igazat a 75-ös trolin történt babakocsis baleset ügyében

Megírtuk, hogy egy 22 éves nő a Hősök terén szállt volna le öt hónapos kisfiával a 75-ös troliról, ám mivel babakocsiját nem tudta egyedül leemelni a járműről, egy nő segített neki. Első próbálkozásra nem sikerült leszállniuk, mert a sofőr rávágta az ajtót a babakocsiban fekvő gyermekre, számolt be az esetről még márciusban az anyuka.

Elmesélte, ekkor az egész busz kiabálni kezdett és újra kinyílt az ajtó. Segítettek neki leadni a babakocsit, viszont a nő orra előtt bezárta az ajtót, aki ezek után a Benczúr utcánál szállt le a troliról, majd gyorsan visszarohant a Hősök tere felé. A BKV kamerafelvételekre hivatkozva az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a babakocsiban fekvő gyermek nem egy idegennel maradt ott a buszmegállóban, hanem egy másik nővel, aki az anyával és vele utazott.

A BKV szerint a troli indulása után a nő nem jelezte a sofőrnél a problémát, illetve a sofőr sem viselkedett agresszívan. A közlekedési társaság elmondása szerint a babakocsi sem rongálódott meg.

Az Index azt írja, a Miskolci Törvényszéken megszületett a döntés az ügyben, és a

BKV-nak adtak igazat. 

Az ítélet szerint a nő valótlan tényeket állított, illetve részben valós tényeket hamis színben tüntetett fel. A nőnek egy országos médiában sajnálkozását kell kifejeznie, valamint 500 ezer forint plusz kamatos sérelemdíjat kell fizetnie a BKV-nak, írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik