Belföld

Nem lép át más pártba az MSZP-t elhagyó Horváth Imre

Korábban felröppent a hír, hogy esetleg az LMP-ben folytathatja a politizálást.

Nem kíván más párt jelöltje lenni az MSZP-ből kilépett Horváth Imre országgyűlési képviselő, aki közleményben tudatta az MTI-vel, hogy ha az újpesti választópolgárok kívánják, akkor indul a 2018-as választáson.

A múlt héten szerdán derült ki, hogy Horváth Imre kilépett az MSZP-ből, de a parlamenti frakció tagja marad. Sajtóhírek szerint a kilépés indoka az volt, hogy az MSZP a választási megállapodás érdekében a képviselő újpesti választókörzetét átadná a Demokratikus Koalíciónak. A képviselő kilépését nem indokolta a közleményben, azt azonban leszögezte: baloldali embernek, baloldali politikusnak tartja magát, értékrendje nem változott, ahogy az sem, hogy továbbra is baloldali közösséghez tartozik. Az Azonnali.hu akkor arról írt, hogy Horváth az LMP-be léphet át.

A politikus most közölte: továbbra is az MSZP-frakciójában dolgozik tovább:

Világéletemben Újpestet és az itteni embereket szolgáltam. Őket képviselem, értük dolgozom legjobb tudásom és erőm szerint.

Hozzátette: baloldali politikusként semmilyen más pártnak nem kíván a jelöltje lenni. A politikus a közleménnyel pedig véget akart vetni a találgatásoknak, a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik