Belföld

Földi László a fegyveres önvédelemről írt tanulmányt Lezsák Sándornak

15 oldalon 350 ezer forintért.

Az Átlátszó kikérte az Országgyűlés Hivatalától, hogy Lezsák Sándor alelnöki keretéből 2014 óta milyen tanulmányokat rendelt. 24 tanulmányért összesen 5,4 milliót fizettek különböző szerzőknek. Az öt legérdekesebb tanulmányt újra kikérték egy újabb adatigénylésben.

Kiderült, hogy Földi László tavaly 350 ezer forintot kapott a Gondolatok az Európát ért invázióval összefüggésben című 15 oldalas tanulmányáért, amelyben arról értekezik, hogy Európában háború van, aminek célja a fennálló társadalmi rend megdöntése.

Földi szerint az iszlám terroristák, a menekültekben olcsó munkaerőt látó gazdasági lobbik, “az idegen titkosszolgálatok által pénzelt civilszervezetek”, a “befolyásra törekvő médiaguruk” is részt vesznek Európa romba döntésében. A kontinens hadszíntérré vált, kiszámíthatatlanság van, “a bürokrácia és a rendvédelem szétzilálva”, az EU tagországai egymás ellen fordulnak.

Mindeközben az ellenség a bástyákon belül van, nála van a fehér bábu, és nem szabályosan lép. Remekül használja és tematizálja a médiát, és ezzel rettegésben tartja az embereket.

Földi hosszan értekezik arról, ki a terrorista, mi a terrorizmus és arról, hogy az iszlám terroristák muszlim katonák, akik azért támadják Európát, mert élettérre van szükségük, a migrációs hullám is terrortámadás, mert destabilizálja az uniót.

Megosztották a társadalmat, és esélyt adtak arra, hogy a politikai szélsőségek megszilárdítsák népszerűségüket a választók körében.

Negyedik generációs hadviselés

Szerinte a mostani közdelemben részt vesznek civilek és katonák, a harcot finanszírozók, és a katonáknak ételt adó asszonyok is.

A katonai cselekményeken túl megjelennek olyan eljárások és eszközök, amelyeket eddig nem tekintettünk a hadviselés módszerének. Törvényes politikai tevékenységek sora, köztük tömeglázító demagógia, utcai politizálás, zavargások támogatása.

Földi szerint ez már az úgynevezett negyedik generációs hadviselés. A kiváltó okok közé sorolta többek között a nemzetközi szervezetek rossz döntéseit, a nemzeti értékekhez nem kötődő nemzetközi szervezetek (médiabirodalmak, multicégek, vallási mozgalmak, ember- és kábítószercsempész hálózatok, terrorszervezetek) megjelenését, a fennálló törvényekkel szembeszállni kész, akár a kormányok megdöntésére is szövetkező NGO-k (civil szervezetek) tevékenységét.

Ha Európa nem védi meg a határait fegyverrel, akkor

vagy elmenekülünk mi őslakosok, vagy elfogadjuk, hogy a saria törvényei szerint kell élnünk a saját hazánkban,

és csak titokban gyakorolhatjuk keresztény/zsidó vallásunkat. A másik választás, hogy munkálni kezd az életösztön.

Elzavarjuk azon kollaboránssá vált politikusokat, akik az inváziót támogatják. Katonáink betöltik fegyvereiket, és önvédelmünk érdekében, és a demokrácia törvényei szerint indokolt helyzetben, használják is azokat. Mi pedig nem lévén más esélyünk, kifosztjuk a kaszárnyák M-zárolt készleteit, hogy megvédjük házainkat, városainkat, országainkat.

 

Földi László szerint a magyar civilek háborús bűnösök, ezért szabadon lehet őket likvidálni
Szerinte háború van, ezek az emberek pedig szabotőrök. A szabotőröket háborúban nem bíróságra visszük, hanem kiiktatjuk.
Lendvai Ildikó: „Ideje végrendeletet írnom”
Földi László fenyegetőzésére töredelmes, beismerő vallomást tette a szocialista politikus.
Tarlós kirúgja Földi Lászlót
Bár kiváló szakembernek tartja, a hónap végén megszünteti főtanácsadója munkaviszonyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik