Belföld

Összeesküvés-elméletekkel válaszolt a fideszes szóvivő Sorosnak

Mindenkit tönkretesz, a magyar családokat is, gyengíti a nemzeteket a spekulánsok javára, terror, életminőség romlása stbstb. Na de majd a nemzeti konzultáció, ami olyan hatásos, mint fokhagyma a vámpír ellen.

Soros György rombol, kárt okoz, és magyar családok százezreit sodorta nehéz helyzetbe – jelentette ki Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szerdán. Szerinte Soros az elmúlt napokban frontális támadást intézett Magyarország ellen, amiért az nem kíván bevándorlóországgá válni, és már nemcsak az általa finanszírozott civil szervezetek és a vele szövetséges EP-képviselőkön keresztül teszi azt, hanem személyesen is.

A szóvivő az üzletember RTL Klubnak adott nyilatkozatára úgy reagált: Soros igyekszik magát a magyar nép nagy barátjának feltüntetni, miközben kárt okoz, rombol és magyar családok százezreit hozta nehéz helyzetbe.

Azt mondta: a „milliárdos spekuláns” egész életében mások tönkretételével szerezte vagyonát. Példaként hozta, hogy a gazdasági válság mélypontján intézett támadást a legnagyobb hazai bank, az OTP ellen, amit tőzsdei manőverekkel igyekezett gyengíteni arra játszva, hogy jelentős haszonra tegyen szert.

Ezzel a spekulációval több százmilliós hasznot ért el, miközben óriási kárt okozott a pénzintézetnek és veszélybe sodorta a devizahiteles családokat. Puskás szerint a pénzügyi felügyelet is megállapította a szándékos károkozást és közel 500 millió forint bírságra kötelezte őt. A milliárdos minden vagyonát, hatalmát, befolyását népek és országok meggyengítésével, tönkretételével érte el – mondta a szóvivő.

Soros: Tragédia a magyar kormány tevékenysége
Az üzletember videóüzenetben válaszolt a magyar kormány felől érkező támadásokra.

A Soros-terv és Soros György „nyílt társadalma” megint mások tönkretételéről szól: el akarják árasztani migránsokkal Európát, hogy legyengítsék a nemzetállamokat. Ha az elképzelés sikerül, akkor olyan központi politikai-gazdasági hatalom jön létre Európában, ami támogatni tudná a spekulánsokat, Soros pedig tovább növelné vagyonát.

Ennek jelei már látszanak Európában – mondta a politikus, megemlítve a közbiztonság és az életminőség romlását, a terrorveszélyt és az európai emberek hétköznapjait nehezítő kulturális és együttélési problémákat. Puskás a Soros-terv megakadályozását sürgette és azt kérte, aki még nem tette, töltse ki az (átláthatatlan, kamugyanús) nemzeti konzultációt, hogy a kormány minél nagyobb támogatást érezhessen maga mögött.

A szóvivőt kérdezték arról, hogy Soros szerint a kormány félrevezeti az embereket. A vonatkozó nyilatkozatot a valóság tagadásának minősítette jelezve, éppen az Európai Parlament múlt heti fejleményei igazolják, amit a kormány állít. A konzultációban felvetett kérdések valóban megtörténnek, e mentén születnek a döntések az EU-ban.

Arra a kérdésre pedig, hogy Soros azt állítja, felülvizsgálta korábbi megnyilvánulásait, Puskás azt válaszolta: leginkább maga a milliárdos erősítette meg, hogy állításokat tett a migránsok betelepítésével kapcsolatban, csak most nem évi 1 millió, hanem 300 ezer ember befogadásáról beszél.

Faggatták arról is, hogy Budai Gyula, az igazságügyi bizottság fideszes alelnöke egy bekapcsolva maradt mikrofonba a bírókra utalva azt mondta: „komcsi mindegyik”. A szóvivő közölte: a Fidesznek nincs hivatalos álláspontja az ügyben, nincs tudomásuk az igazságszolgáltatás területén dolgozók pártpreferenciájáról. A politikus Budai Gyula mondatait néhány enyhe ítélet miatti indulatnak tulajdonította.

(MTI; Kiemelt kép: Tumblr / nemhiszlekelvilag)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik