Nagyvilág

Die Welt: A harmincas évekre emlékeztet a Soros elleni kampány

A Die Welt című német konzervatív lap Soros Györggyel, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap pedig a Közép-európai Egyetemmel (CEU) kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

A Die Welt „George Soros védekezik Orbán hecckampánya ellen” címmel közölte az online kiadásában Claudia Wanner írását, aki kiemelte, hogy Soros a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül évtizedek óta támogatja a demokratikus és emberi jogi mozgalmakat, és emiatt összetűzésbe keveredett a szabadon választott, de egyre inkább tekintélyuralmi módon kormányzó magyar kormányfővel, Orbán Viktorral.

Megjegyezte, a miniszterelnök hónapok óta az Európába irányuló menekültáradatot a háttérből irányító, és a menekültek révén az európai kultúra felvizezésére törekvő személyiségként láttatja őt.

Mint fogalmazott, sok megfigyelő szerint Orbán a jövő évi választások miatt támadja erőteljesebben ellenségeit és az ellenzéket.

A kormányfő az EU-val is konfliktusba került, és megkérdőjelezi a jogi alapelveket és a sajtószabadságot. Számos megfigyelő szerint a liberális Soros elleni kampány a harmincas évek propagandájára emlékeztet, és antiszemita gondolkodásmóddal vádolják Orbánt

– írta a Die Welt szerzője.

Soros György videoüzenetben mondja el, miért törte meg a csendet
A magyar kormány főellensége megindokolja, miért döntött úgy, hogy reagál az őt ért „mocskolódásra”.

A FAZ a szerdai számában Martin Schulze Wessel, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kelet-, és délkelet-európai történelemmel foglalkozó tanszéke professzorának írását közölte „Támadás az egyetem európai eszméje ellen” címmel, amelyben a szerző a CEU-val kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a felsőoktatási törvény tavaszi módosítása összetéveszthetetlenül a CEU léte ellen irányult, és a kormány csak nemzetközi nyomásra igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy fontos neki a probléma megoldása.

Hozzátette, hogy módszeresen elbizonytalanítják a diákokat, a tanárokat és a támogatókat, akadályozzák az egyetem működését, és az is lehet, hogy bezárják.

Az okokról sok a találgatás, a CEU esetében sok minden szól amellett, hogy személyes leszámolás van a háttérben

– írta a FAZ szerzője, kiemelve, hogy az egyetem alapítója, Soros György egy gyűlölettel teli, antiszemita vonásokat felmutató kampány céltáblája, és démonizálásában kormánypárti parlamenti képviselők és miniszterek is részt vesznek.

Mint írta, a CEU-val szembeni fellépés eleme egy szélesebb kampánynak, amely a kozmopolitizmus jelképeként beállított Soros ellen irányul, és attól kell tartani, hogy Orbán így megy tovább Magyarország autoriter átalakításának útján.

Soros ellenkampányt indít Magyarországon
Nem marad csendben, felveszi a kesztyűt.

A Politico című brüsszeli hírportál a Paks II. beruházással foglalkozott. A portál megjegyezte, az Európai Bizottság 2016-os feljegyzéseit, levélváltásait és megbeszéléseit kitevő több mint 200 oldalas dokumentáció azt mutatja, hogy a bizottság tisztviselőinek komoly kétségei vannak Magyarország számos arra irányuló kísérletével kapcsolatban, hogy indokolttá tegye az orosz Roszatommal kötött kizárólagos szerződés alapján megvalósuló beruházást.

Úgy fogalmaztak, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjének, Jávor Benedeknek birtokába jutott iratok azt mutatják, hogy az uniós bizottság politikai okokból adta be a derekát, amikor tavaly novemberben felhagyott a kötelezettségszegési eljárással, amelyet azért indított, mert Magyarország két évvel korábban nem indított közbeszerzési eljárást, noha az uniós jog előírja az ilyen beruházások versenyeztetését.

Jávor Benedek szerint a dokumentumok azt mutatják, hogy az ügyben politikai döntés született, és az indokokat utólag találták ki hozzá. A döntés elfogadása, amely szembemegy Brüsszel prioritásaival, kivételes volt – idézte a képviselőt a hírportál.

A Roszatommal kötött kizárólagos megállapodás miatt emelt bizottsági panasz ejtése nem vonható vissza. De az idézett dokumentumok erősítést adhatnak egy várható jogi támadásnak az Európai Bizottságnak a Paks II. beruházásra adott engedélye ellen – fejeződik be a cikk.

Kiemelt kép: Getty Images for Concordia Summit/AFP/Bryan Bedder

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.