Belföld

Rekordot döntött a nemzeti konzultáció

Már több mint 1,7 millióan mondták el véleményüket a Soros-tervről.

Ez rekord, ennyien még soha nem vettek részt nemzeti konzultációban – tudatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba közösségi oldalán azt írta, hogy

“mivel az Európai Parlament múlt héten elfogadta a betelepítési terveket, az igazi politikai küzdelem még csak most kezdődik”.

A bejegyzéshez a kormány honlapjára is feltöltött videón az államtitkár a rekordot azzal magyarázta, hogy elkezdték végrehajtani a konzultációban szereplő terveket.

Dömötör Csaba szerint az Európai Parlament állandó, kötelező, létszámkorlát nélküli eljárást akar bevezetni a bevándorlók szétosztására. Ha ezt keresztül viszik, a jövőben a magyaroknak nem lesz beleszólásuk abba, kivel élnek együtt.

Az államtitkár szerint az ügy nem a magyar belpolitikai csatákról szól, hanem az ország jövőjéről, ezért arra biztatott, hogy a konzultációban mindenki támogassa a kormány és Orbán Viktor küzdelmét, hiszen kemény viták jönnek, a java még csak most jön.

A kormány erről konzultál.

Soros Györgynek van egy veszélyes terve, amelynek megvalósításán egy kiterjedt nemzetközi hálózat dolgozik. A Soros-terv alapján évente 1 millió bevándorlót telepítenének Európába, a betelepített migránsokat szétosztanák a tagországok között, és minden bevándorlónak 9 millió forintot adnának az adófizetők pénzéből. Ha ez a terv megvalósulna, Magyarország kultúrája és népessége is visszafordíthatatlan módon megváltozna. Ön mit gondol erről? Mondja el Ön is véleményét!

Soros György a minap kitálalt a magyar kormány által kitalált Soros-tervről, közölte, hogy a

nemzeti konzultációs kérdőív állításai csúsztatásokat és nyilvánvaló hazugságokat tartalmaznak, amelyek célja, hogy szándékosan félrevezessék a magyarokat Soros György bevándorlókra és menekültekre vonatkozó álláspontjáról.

Soros: Orbán maffiaállamot irányít
A milliárdos tisztázó kampányt indít. Nemcsak cáfol, hanem le is leplezi a kormányt. 

 

Kedden Soros György videoüzenetben válaszolt a magyar kormány felől érkező támadásokra. Ebben elmondta, nagyon aggódik az országért és nagyon sokat gondol Magyarországra. Szeretné, ha a lakosság tudná, hogy mindent megtesz azért, hogy a magyar népet támogassa.

Soros: Tragédia a magyar kormány tevékenysége
Az üzletember videóüzenetben válaszolt a magyar kormány felől érkező támadásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik