Foci

Az edző bejelentette a csapatnak, hogy rákos, aztán jött az elképesztő feltámadás

A Liverpool-drukkerek most már tudják, mit élhettek át a Milan szurkolói, amikor a 2005-ös BL-döntőben a félidőben még három góllal vezető olaszok kiengedték a kezükből az óriási előnyüket.

A Liverpool most a Sevilla ellen járt ugyanígy, félóra után 3-0 volt Jürgen Klopp csapatának, de a Sevilla óriási elánnal kezdte meg a második félidőt, és végül egy pontot képes volt megmenteni.

Most kiderült, hogy a Sevilla edzője, Eduardo Berizzo a szünetben elárulta játékosainak, hogy prosztatarákban szenved, amivel sikerült hatnia a lelkekre és az agyakra is, mert csapata teljesen más mentalitásban futballozott.

“A szurkolók és a főnök miatt is máshogy kellett hozzáállnunk a második félidőhöz, Berizzo érte el, hogy így játsszunk” – árulta el Ever Banega, a Sevilla argentin irányítója, és árulkodó képek voltak, amikor Guido Pizarro egyenlítőgóljánál a játékosok Berizzóhoz futottak ünnepelni. Az andalúz klub szerdán kiadott egy közleményt, amiben megerősíti az edző betegségét, remélhetőleg, Berizzo ugyanúgy nem fogja feladni, ahogy a csapata sem tette kedd este.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik