Tech

Géncsere állat és gomba közt

Egyedi, egészen különleges géncseréről számoltak be amerikai tudósok a Science tudományos magazin pénteken megjelent számában: állat szerzett gént gombától.

A levéltetvek évmilliókkal ezelőtt, evolúciójuk során jutottak így hozzá egy, csak rájuk jellemző génhez. A levéltetvek az állatvilágban egyetlenként saját maguk képesek biztosítani karotinoid szükségletüket. Képességükre vélhetően több millió évvel ezelőtt úgy tettek szert, hogy az ezt kódoló gént megkaparintották egy gombától, és beillesztették saját genetikai állományukba.

A karotinoidok sokféle funkcióhoz alapvetően fontos vegyületek a növények és az állatok számára is. Támogatják az immunrendszert, csökkentik a sejtkárosodást, a zöldségek és gyümölcsök változékony színét adják. A karotinoidoktól piros például a paradicsom vagy rózsaszín a flamingó.

Maga a géntranszfer nem ritka jelenség az élőlények között, ám a gombák és az állatok királysága (rendszertani kategóriája) között ez az egyetlen ismert példa. A királyságok határait átlépő géntolvajlással a levéltetvek megszerezték azt a gént, amelynek segítségével elő tudják állítani a karotinoidokat.

A felfedezés jelentőségét az adja, hogy egy táplálkozási szempontból ennyire fontos gén horizontális transzferjének felismerésével Moran és csoportja először igazolta: megtörténhet a géncsere egymástól (rendszertanilag) ennyire távol lévő többsejtű organizmusok között.

A kutatók először arra gyanakodtak, hogy a genetikailag jóval egyszerűbb baktériumoktól származhat a levéltetvek karotinoidtermelést kódoló génje, ám a génszakaszok elemzése azt mutatta, hogy a sokkal összetettebb gombáktól ered a gén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik