Közélet

Nyolc nő szexuális zaklatással vádolta meg az amerikai tévést

Az egyik legtekintélyesebb amerikai televíziós újságíró, Charlie Rose műsorait is felfüggesztették hétfőn három médiumban, mert nyolc nő szexuális zaklatással vádolta meg.

A történtek idején 21 és 37 év közötti nők a Washington Postnak arról számoltak be, hogy a most 75 éves Rose akaratuk ellenére szexuálisan közeledett hozzájuk, telefonon zaklatta őket, meztelenül jelent meg előttük, mellüket, feneküket, nemi szervüket fogdosta. Az első kitálalót az 1990-es éves elején zaklatta Rose, a legutóbb eset pedig 2011-ben történt. A nők mind Rose showműsorában dolgoztak vagy szerettek volna dolgozni.

Charlie Rose a CBS televízió reggeli műsorának és vasárnaponként jelentkező 60 minutes című magazinjának egyik vezetője, talk-showja fut a PBS közszolgálati televízióban és dolgozik a Bloomberg hírügynökség televíziójának is. A The Washington Post információi után mindhárom médiumnál felfüggesztették műsorainak gyártását és sugárzását.

Nagyon nagy zavarban vagyok

– fogalmazott a veterán újságíró hétfőn este kiadott közleményében. A zaklatások közül némelyiket elismerte.

Időnként érzéketlenül viselkedtem, ezért vállalom a felelősséget, de nem gondolom, hogy valamennyi vád helytálló

– olvasható Rose közleményében, amelyet a The Washington Post szerkesztőségének küldött meg. A PBS televízió hétfő este közleményt adott ki, amelyben megdöbbenésének adott hangot, és bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti a „Charlie Rose” címet viselő beszélgetős műsor sugárzását. Hasonló értelmű nyilatkozatot tett közzé a CBS televízió is.

Hétfőn a The New York Times is felfüggesztette tisztségéből fehér házi tudósítóját, Glenn Thrusht, akit a Vox hírportálon közölt riportban szintén szexuális zaklatással vádoltak meg.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Mike Coppola/Getty Images for National Committee on American Foreign Policy /AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik