Sport

Szilágyi Áron ezüstérme

vívás (vívás, )
vívás (vívás, )

Szilágyi Áron ezüstérmet nyert a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-n.

Már a vasárnapi rajt előtt biztos volt, hogy a 64 közé került öt hazai vívóból az első fordulón egyvalaki nem jut túl, mivel rögtön összekerült Gáll Csaba és Szilágyi Áron. A magyar-magyar párharcot a londoni olimpia aranyérmese, Szilágyi magabiztosan nyerte. Szatmári András bravúros győzelmet aratott a 2009-ben világbajnok, 2010-ben és 2011-ben vb-második német Nicholas Limbach ellen, míg Decsi Tamás a csapatban kétszeres olimpiai bajnok francia Julien Pillet, Gémesi Csanád pedig az olasz Riccardo Nuccio legyőzésével jutott a 32 közé.

A következő asszóknál feleződött a hazai vívók mezőnye: Decsi nem bírt az olasz Luigi Samelével, Szatmárit pedig a francia Nicolas Rousset ütötte el a továbbjutástól. Szilágyi és Gémesi ugyanakkor könnyedén lépett a 16 közé, ahol már az volt a tét, hogy a MOM Sportközpont után a nyolcas döntőnek otthont adó WestEnd Millennium Udvarban is pástra léphetnek-e a vívók. Gémesi nagyot küzdött a londoni olimpia ezüstérmesével, Diego Occhiuzzival, de fejet kellett hajtania az olasz tudása előtt.

Fotó: MTI

Szilágyi Áron 3-1-es vezetéssel kezdte a Von Vu Jong elleni asszóját, majd a dél-koreai átvette az irányítást, és az ő 8-5-ös előnyénél következett az egyperces szünet. A folytatásban 9-7-re, majd 10-8-ra vezetett Von, ám Szilágyinak sikerült egyenlítenie 10-10-re. Innentől egy darabig a dél-koreai adta az első tust, a magyar kardozó pedig egyenlített, 13-13 után azonban már csak Szilágyi talált, így ő jutott nyolcas döntőbe.

A “költözés” után a negyeddöntőben az olasz Enrico Berre volt az ellenfele, akitől a tavalyi Eb-n kikapott, de akit a közelmúltban, a padovai világkupán megvert. Berre 3-0-ra elhúzott, majd Szilágyi 5-5-nél egyenlített, s már az ő 8-6-os vezetésével vonultak pihenőre a felek. Szilágyi innen kezdve sokáig vezetett, ám 14-13 után az olasz egyenlített. A győztes tust azonban a magyar kardozónak sikerült bevinnie.

Az elődöntőben egy másik olasz, Luigi Samele is előnybe került vele szemben, ám itt végül fölényesen nyert Szilágyi. 
A fináléban jó darabig együtt haladt Kim Jung Hvannal, többnyire ő vezetett, aztán 13-10-nél már egészen közel állt a végső győzelemhez, ám a csapatban a londoni játékokon aranyérmes dél-koreai nem adta fel, 14-13-ra fordított, majd az utolsó tust is beadta.

“Két éve is ezüstérmes voltam ezen a versenyen, tavaly bronzot nyertem, örülök, hogy harmadik éve dobogóra állhatok” – mondta Szilágyi a döntő után, hozzátéve: bosszantja ugyanakkor, hogy 13-10-ről kikapott, mert úgy érezte, meg lehet nyerni ezt az asszót. “Érdekes volt ebben a környezetben vívni, fantasztikus hangulatot teremtettek a nézők, akik még az emeletről is minket figyeltek” – tette hozzá.

“Összességében biztató, ahogy vívtak a fiúk, különösen az örvendetes, hogy nagy csatákra is képesek voltak” – értékelt Somlai Béla, a férfi kard szakág vezetőedzője, aki kiemelte, hogy Szatmári bátor, meggyőző vívással győzte le Limbachot. Mint fogalmazott: “az ilyen értékes győzelmek építik a vívókat”.

A döntő előtt Csampa Zsolt szövetségi elnök, illetve két korábbi kiváló kardvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Szabó Bence, a sportállamtitkárság képviseletében pedig Nébald György köszöntötte a versenyzői pályafutását befejező Nemcsik Zsoltot, aki egyéniben olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, míg csapatban világbajnok is volt.

A vk-viadalon 128 vívó, köztük 12 magyar indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik