A könyv segítheti, hogy a jelenleg a távmunkában foglalkoztatott 100 ezres dolgozói létszám tovább szaporodjon. Az elnök elmondta, hogy a dolgozói érdekvédelem szabályozására, az önfoglalkoztató távmunkás jogi definíciójának megalkotására, a szabályozási környezet folyamatos frissítésére van szükség ahhoz, hogy az e-munkahelyek száma szaporodjon . Simon Gábor hozzátette hogy a jövő évi teendőik között a képzési tervek kidolgozása, a vállalatok felé való tájékoztató jellegű kommunikáció, valamint az infokommunikációs eszközök fejlesztése is szerepel. Véleménye szerint a közszféra modernizációja, a gazdaság hatékonyságának növelése, valamint az esélyegyenlőség javítása egyaránt elérhető az e-munka hazai terjedésével. Simon szerint az elmúlt három évben a távmunka pályázatok segítségével közel 3000 új munkahely jött létre.
- 07:37 Fontos részletek derültek ki a titokban felvett kínai gigahitelről
- 07:34 Dwayne Johnsont lekapcsolták a rendőrök Hollywoodban: a kocsiból is ki kellett szállnia
- 07:07 Elkobozták a reptéren a putyinos dokumentumfilm rendezőjének Oscar-díját, azóta se lett meg
- 07:03 Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is
- 06:48 Trump csökkentené az amerikai haderőt több európai országban, mert nem segítenek neki az iráni konfliktusban
- 06:32 Így nyitnak a strandok – van, ami már május 1-jén megnyit
- 06:22 Elkezdődik a felmelegedés
- 06:02 Videón, ahogy élő adás közben elüti az autó az influenszert
- 05:45 Eltűnt technológiák kvíze: te emlékszel még ezekre? A fiatalok többsége már nem tudja, mire valók
- 05:40 „Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában
- 05:30 Kvíz: külföldi sztárok, akiket mindenki ismer – de azt is tudod, mi az igazi nevük?
- 05:30 Tyson, O.J. Simpson, Farkas Péter – emlékszel a sportolókra, akik megjárták a börtönt?
- 04:40 Sikeresen termesztettek burgonyát az űrben
- 03:33 A veszprémi kézicsapat edzője: Ha kikapunk, akkor is gratuláltam volna a srácoknak
- 00:00 A felfázás megelőzésével is tehetünk a „csendes járvány” terjedése ellen (x)
- 17:27 Videón, ahogy ejtőernyővel ugrott le a Mol-torony tetejéről egy külföldi férfi
- 05:30 Kvíz: külföldi sztárok, akiket mindenki ismer – de azt is tudod, mi az igazi nevük?
- 20:52 Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát
- 18:49 Egy baleset miatt Monoron rekedtek a Debrecen-Budapest vasútvonal utasai
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
- 15:43 Gór-Sebestyén Júlia ügyét vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség
- 18:41 Orbán a lúzereket tolja be a frakcióba?
- 15:11 Czutor Zoltán az NKA-támogatásokról: A nyilvános kollégium volt a látványpékség, a háttérben meg tízszer annyit szétosztottak a csókosoknak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
