Sport

Egy ország öröme volt a Győr BL-sikere

győri audi eto kc (győri audi eto kc, )
győri audi eto kc (győri audi eto kc, )

A Győri Audi ETO KC együttese parádés játékkal és felülmúlhatatlan csapatmunkával  nyerte meg a 2012/13-as szezonban a női kézilabda Bajnokok Ligáját. Ne feledjük: ez volt az év egyik legnagyobb magyar sportsikere.

A győri lányok úgy indultak neki a legrangosabb európai kupasorozatnak, ahogy illik: csak a végső győzelem volt elfogadható.

A zöld-fehér alakulat ennek megfelelően kezdte meg szereplését. Az első mérkőzésen a horvát rivális, a Podravka Vegeta Koprivnica volt az ellenfél, melyen többek között Lunde Haraldsen bámulatos kapusteljesítményének köszönhetően nagyon simán győzött a Győr. Ezt követték az U Jolidon Cluj és a Krim Ljubljana elleni idegenbeli, majd az utóbbi, szlovén csapat elleni hazai győzelmek, s a magyar gárda máris a legjobb nyolc között tudhatta magát.

Fotó: MTI

Erre csak rátett egy lapáttal, hogy Ambros Martin lányai veretlenül léptek tovább a csoportból, hátralévő két mérkőzését is különösebb probléma nélkül zavarta le az ETO.

A középdöntőben a Győr mellé a norvég Larvik, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica, és a dán Randers HK került, így előzetesen az ellenfeleket látván talán még maguk a kéziseink is aggódni kezdtek: lesz-e ebből elődöntő.

A szereplést már 2013-ban folytatták a résztvevő csapatok, a győriek rögtön a 2012-es BL-döntőbeli ellenfülekkel, Buducsnoszt Podgorica ellen kezdtek hazai környezetben. S láss csodát: 10, azaz tíz góllal kerekedett felül a magyar alakulat soron következő ellenfelén. Visszavonva az előzőeket, az ETO nem gondolt arra, hogy itt bármi féle probléma is lehet a legjobb négy közé jutásban.

Fotó: MTI

Aztán nem is lett. A Randers könnyű prédának bizonyult, majd a Larvik ellen idegenben sem remegett a lányok keze. Jöhetett a norvégok elleni visszavágó, hazai pályán, hazai szurkolók előtt pedig nem okozott csalódást az NB1 bajnoka, győzelmével ráadásul már két meccsel a középdöntő vége előtt kiharcolta magának a csoportelsőséget. Kell-e mondanunk, a Győr Podgoricában is nyert, majd a Randers ellen is diadalmaskodott, ezzel hatalmas bravúrt elérve BL-rekordot állítottak fel a magyarok.

A döntőbe jutásért román ellenféllel, az Oltchim Valceával kellett oda-visszavágós párharcot letudnia Görbiczéknek. Na, ez volt aztán a nem semmi, világszenzációból jött ki jól az ETO!

Az első meccset Bukarestben játszották a felek. Óriási küzdelem, emlékezetes momentumok, telt ház. Röviden ez jellemezte az odavágót, melyen – a megszokotthoz híven – a Győr nyert, kettő találattal 24-22-re.

No de a fantasztikus sorozat után ki hitte volna, hogy egyáltalán számolgatni kell a hazai meccs végén, hogy döntőbe megy-e Győr. Mindenki azt várta: simán nyerünk itthon. Minden csapat életében lehetnek gyengébb meccsek, s a zöld-fehéreknél ez a BL-elődöntő visszavágóján következett be. A Valcea Magyarországon nyert, de csak egy góllal! Összesítésben mi voltunk a jobbak, így egy nagy levegő és megkönnyebbülés után újra döntőzhettek a magyar csajok.

A fináléban az ebből a kiírásból sem ismeretlen Larvikkal meccseltünk. És igen, lehet azt mondani, hogy meccseltünk, hisz egy ország figyelte, hogy vajon idén összejön-e a hatalmas bravúr a magyaroknak.

Fotó: MTI

A döntő első felvonását idegenben kellett megvívnunk. Persze, jöhetett az esélylatolgatás, hogy már a középdöntőben kétszer is legyőzték a norvégokat Ambros Martinék, de egy ilyen szituációban többnyire a lélekjelenlét is nagyon számít.

Amiből jelesre vizsgázott a Győr: Norvégiában három fával gyűrte le a Larvikot, és karnyújtásnyira került a BL-trófeától.

2013. május 11. A nagy nap, amire a magyar sportszeretők vártak. Volt aki a tv-képernyőkön keresztül, volt aki a helyszínről figyelte a meccset, de mindenki egyben bízott: hogy a Győri Audi ETO KC idén megnyeri azt, amit már tavaly is megérdemelt volna.

Gól, gól és gól, a szünetben 13-8-ra mentünk, összesítésben hét gól volt a fór a norvégokkal szemben – harminc perccel a vége előtt. A második játékrészben zárkózott a sztárokkal teletűzdelt Larvik, de a süllyedő hajót nem sikerült megmenteniük.

23-22 lett a vége győri szemszögből, összesítésben pedig 47-43-as eredménnyel zártak a felek.

Örömünnep, taps, gratulációk és fölösleges értékelések. Ez jött a meccs után, amelyet követően egy ország volt büszke a csapatra, amelyik Bajnokok Ligáját nyert hazájának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik