Élet-Stílus

Mi tesz jót a bőrömnek?

A tél közeledtével különösen fontos, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a bőrünk ápolására, hiszen a hideg időben könnyebben kiszárad, sérülésekre, gyulladásokra és fertőzésekre hajlamosabb lesz. Íme néhány módszer, amely segít megőrizni bőrünk üdeségét!

A bőrünk egyre kényesebb és védtelenebb lesz azzal, hogy öregszünk, ráadásul már nagyon hamar, húsz éves kor után elindulnak azok a folyamatok, amelyek szükségessé teszik a rendszeres ápolását. Télen ráadásul nem egyszerűen csak szépészeti kérdés, hogy megfelelően karban tartsuk a bőrünket, hanem az egészségünk is ezt követeli meg: az elhanyagolt, és a hideg időtől kiszáradt bőr ugyanis nem képes megfelelően ellenállni a különféle kórokozók támadásainak.

Hidratálás, hidratálás, hidratálás

Nem véletlenül halljuk minden nap, hogy a hidratálás rendkívül fontos: a megfelelően hidratált bőr ugyanis nem csak szép, selymes és rugalmas, hanem ellenállóbb is. Ideális esetben a bőrünk sejtjeinek 60 százalékát víz teszi ki, felszíni rétegeiben pedig 25 százalékos a víztartalom, ám ha ez az arány lecsökken, a kiszáradás miatt elvékonyodik a bőrnek az a savas védelmi rétege is, amely a kórokozók előtt gátat képez. Ezen felül meg is repedezik a bőr, és a felszínén kisebb, a szemnek néha észrevehetetlen sebek is megjelennek, amelyeket – mivel a száraz bőr viszket – vakargatással még inkább elmélyíthetünk és elfertőzhetünk. Ha a száradást még idejében felismerjük, akkor különféle hidratálókrémekkel helyreállíthatjuk a bőr víztartalmát, de amikor már a bőr felszínén foltos és pikkelyszerű képződmények jelennek meg, akkor mélyrehatóbb kezelésre van szükség. Ez jelenthet nagyobb folyadékbevitelt is, amellyel belülről „töltjük fel” a bőr vízkészleteit, de szükség lehet vitaminkúrákra is, hiszen az A-, D-, C- és B-vitaminok hiánya is előidézhet bőrszárazságot. Sok esetben nem is az elégtelen folyadékbevitel vagy vitaminok hiánya okozza a szárazságot, hanem olyan környezeti tényezők, mint a lakásunk száraz levegője, a hideg időjárás, a mosdóvíz keménysége, vagy a különféle mosó, öblítő- és tisztítószerek, amelyekkel minden nap érintkezünk. Ha rendszeresen visszatérő bőrszárazságot tapasztalunk, érdemes egy bőrgyógyász segítségével a dolog végére járni, és kideríteni, hogy mi is a valódi oka a problémának, majd ennek megfelelő kúrát választani a bőr egészségének helyreállításához.

Bőrradír

Egyszerű, de hatékony módja a bőr frissen tartásának és az egészsége megóvásának, ha rendszeresen leradírozzuk róla az elhalt hámréteget. A bőrradírozás ugyanis elősegíti az új bőrsejtek képződését, meggyorsítja megújulási folyamatokat, serkenti a bőr anyagcseréjét, eltünteti a szennyeződéseket, tisztítja a pórusokat, és a gyulladt bőrfelületet regenerálódását is segíti. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy radírozás után a bőr könnyebben veszi fel a különféle krémek hatóanyagait és a bennük található el a vitaminok is jobban szívódnak fel a mélyebb rétegekben.

Fotó: Thinkstock

Túlzásba persze nem kell esnünk: bőven elég, ha kéthetente egyszer óvatosan átdörzsöljük a bőrünk egy erre szolgáló kozmetikummal vagy házi gyártmányú bőrradírral lehetőleg zuhanyozás közben vagy közvetlenül utána, amikor a bőrünk a víz miatt felpuhul. Ezután mossuk tisztára a bőrt, és kenjük be hidratálóval! Fontos, hogy az üzletben kapható készítmények közül az arcon csakis az arcra valókat használjuk!

Jótékony alapanyagok

Rengeteg különféle bőrápoló kozmetikum közül válogathatunk, és szerencsére ma már az a trendi, ha egy készítmény a lehető legtermészetesebb alapanyagok segítségével táplálja a bőrt. Utánajártunk, hogy a manapság gyakran alkalmazott, divatos összetevők közül melyik mire is jó:

Shea vaj

Finomabbá teszi a bőrt, lágyítja a ráncokat, a bőrirritációkat és csökkenti a pattanásokat. E-vitamin és béta-karotin tartalma bőrpuhító és regeneráló hatású.

Jojoba olaj

Segíti helyreállítani a faggyútermelést. Rendszeres használatának köszönhetően csökkenhet a bőrpír és az akné megjelenése. A pórusokat kitisztítja, ezzel is segíti megakadályozni a pattanások kialakulását.

Homoktövis olaj

Gyulladáscsökkentő, hámosító és antibakteriális hatású anyag, ami a gyulladt, pattanásos tünetek enyhítésében is segít.

Ligetszépe olaj

Zsírsavakban gazdag olaj, mely a kiszáradt, erősen repedezett bőr helyreállításában segít.

Szőlőmag olaj

Képes regenerálni a szövetekben lévő kollagént, használatával megelőzhető a bőr korai öregedése és simább lesz a bőr.

Körömvirág-kivonat

Gyulladáscsökkentő, hámképző hatású, elősegíti a hegesedést, E-vitamin tartalma jótékonyan hat a bőrre, serkenti a szövetek regenerálódását.

Napraforgómag olaj

Gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban. A-, C-, D- és E-vitaminban gazdag, kiváló hidratáló.

Rozmaring kivonat

Javítja a bőr és a bőr alatti szövetek vérkeringését.

Fotó: Thinkstock

Ricinusolaj     

Viszketések és piros foltok kezelésére szolgál.

Zsálya

Alkalmas a pattanásos bőr kezelésére, antibakteriális és gombaölő tulajdonsága által. Magas antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása miatt, segít megelőzni a korai öregedést.

B5 provitamin

Bőrnyugtató, bőrregeneráló és sejtmegújító hatású vitamin, késlelteti a ráncok kialakulását, illetve az apróbb ráncokat kisimítja.

E-vitamin

Zsírban oldódó vitamin, mely hozzájárul az arcbőr egészségének megőrzéséhez. Erős antioxidánsként megakadályozza a szabadgyökök kialakulását, és ezzel a bőr idő előtti öregedését.

A-vitamin

Szabályozza a hámsejtek faggyútermelést, osztódását és szerepet játszik a bőr védelmi funkciójának kialakításában.

Extra tipp: használj bort a bőröd megszépítéséhez

Egy pohár bor az egészségnek nem árt meg, sőt kifejezetten jótékony hatása van rá: a vörös borban található polifeolok és antioxidánsok például a karidovaszkuláris betegségek megelőzésében kitűnő medicinának bizonyulnak. Ez ma már közismert tudományos tény, azt viszont már kevesen tudják, hogy a borban található pozitív élettani hatású anyagok (A, C, E és P-vitaminok, ásványi anyagok, antioxidánsok stb.) sokkal jobban tudnak hasznosulni, ha nem belsőleg, az emésztőrendszeren keresztül, hanem kívülről, a bőrön át felszívódva kerülnek kapcsolatba a szervezetünkkel. Magyarul a fürdővízbe öntött vagy a bőrünkbe dörzsölt bor többet tesz az egészségünkért és szépségünkért, mint az, amit ebéd után iszunk meg. A borfüdő nem csak a vérkeringést és a vitamin háztartásunkat tartja karban, hanem a bőrünk hamvasságát is: a benne található savak ugyanis segítenek leoldani az elhalt hámsejteket, és helyreállítják a bőr savköpenyének egyensúlyát. Nőknek különösen ajánlott a időnként egy kiadós boros fürdő, mert ez az intim testtájak pH egyensúlyának megtartását is szolgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik