Síntörés történt a Nagykörúton a reggeli csúcs közepén – írja Facebook-oldalán a Közlekedő Tömeg.
Mint fogalmaznak, egy hónap alatt ez már a harmadik eset, pedig múlt hétfőn volt karbantartás.
Ez így nem maradhat: a rossz állapotú sínek miatt vagy vánszorognak a villamosok, vagy egyáltalán nem is közlekednek
– áll a bejegyzésben.
Emlékeztettek, a nagykörúti pálya egy szakaszát 2015-ben teljesen kicserélték, a folytatás 2016-ra lett beígérve, de elmaradt.
A késlekedések mögött többek között a 2 éve létrehozott Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító és Minőségbiztosító Kft. tétlensége áll, az ebből fakadó károk miatt pedig épp a cég megszüntetését fontolgatja a főpolgármester
– írták.
A BKK Facebook-oldalán arról tájékoztatott, hogy a 4-es villamos helyett a Blaha Lujza tér M és Újbuda-központ M között, illetve a 6-os villamos helyett a Blaha Lujza tér M és Móricz Zsigmond körtér M között pályahiba miatt pótlóbuszok járnak.
Kiemelt kép: Facebook / Közlekedő Tömeg