Sport

Milák Kristóf duplázott, Bernek Péter világranglista-elsőség

Az Európa-bajnokság szempontjából egészen biztató eredmények születtek a százhalombattai rövidpályás úszó országos bajnokságon.

Bernek Péter 4:01.62-es idejével a 400 vegyesen a világranglista élére tempózott, Milák Kristóf egészen különleges duplát teljesített; előbb öt századdal megelőzte a rosszul benyúló Cseh Lászlót 100 pillangón (51.64), majd negyed órával később 50 háton is győzött (23.85),Késely Ajna Európa harmadik legjobb idejével nyerte a női 800-at (8:21.25), míg a győri 4×100-as férfi gyorsváltó pedig országos csúcsot repesztett (3:13.64) és eddig hatból öt váltószámot megnyertek Petrov Iván tanítványai.

Ez a rövid összefoglalója a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság második napjának.

Bernek Péter immár négy aranynál jár, az első napi három után csütörtökön is utcahosszal nyert és vezet a világranglistán (az Európa-bajnok német Heintz eddig 4:04.49-cel vezette eddig a rangsort).

Mondhatom, eléggé rendben vagyok fizikálisan és mentálisan is, nagyon jól érzem magam a bőrömben. Örülök, hogy ilyen időt tudtam úszni, az Eb-n mindenképp négy percen belül szeretnék jönni. Koppenhágában még nem tudom, milyen számokat vállalok a négyszáz gyors és a vegyes mellett, mert a legjobb távok eléggé összeesnek sajnos

– vázolta a jelent és a közeljövőt Bernek.

Alapvetően hátúszóként indultam, aztán jött (Selmeci) Attila bá’, akkor álltunk rá a pillangóra, azaz benne volt, hogy ez így sikerülhet. Egyébként is visszaálltam kicsit a hátra, hogy tudjak lazsálni edzéseken, az nem olyan kemény, mint a pille… Örülök a győzelemnek, de az idő elég gyenge, én meg hozzászoktam a jobb eredményekhez. Volt két hét szünetem, de nem álltam még bele úgy a munkába egyelőre – meglátom, az Európa-bajnokságnak lesz-e értelme, rám bízták a döntést

– vélekedett teljesítményéről Milák Kristóf.

Úszás, rövidpályás országos bajnokság, a 2. nap bajnokai:

Férfiak

400m vegyes: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 4:01.62

50m hát: Milák Kristóf (Érd) 23.85

100m pillangó: Milák Kristóf (Érd) 51.64

100m mell: Szilágyi Csaba (Hódmezővásárhely) 58.67

4x100m gyors: Győri Úszó SE 3:13.64 – új országos csúcs

(Gyárfás Bence, Mészáros Márk, Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim)

 

Nők

100m gyors: Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó SE) 54.03

800m gyors: Késely Ajna (Kőbánya SC) 8:21.25

100m hát: Burián Katalin (Eger) 59.74

50m pillangó: Bordás Beatrix (Hullám ’91) 26.23

200m pillangó: Szilágyi Liliána (BHSE) 2:07.63

4x200m gyorsváltó: Győri Úszó SE 8:04.24

(Márka Adrienn, Gyurinovics Fanni, Kovács Réka, Jakabos Zsuzsanna)

4x50m vegyesváltó: Győri Úszó SE 1:52.28

(Dobos Dorottya, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna, Gyurinovics Fanni)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik