Kultúra

Ha ezek a paraeszközök a közeledbe kerülnek, kezdhetsz félni

Egy jó horrorfilm esetében bármi gyilkos fegyverré válhat, mégis akad pár átlagnál veszélyesebb. Melyek vajon a legikonikusabb eszközök a filmtörténetben?

Láncfűrész – A texasi láncfűrészes mészárlásGonosz halott

Cikkünk alapötletét a Bőrpofa adta, ami annyira durvának ígérkezik, hogy a korhatárbizottság úgy döntött, kizárólag felnőttek számára ajánlottként (X) kerül hazánkban a mozikba. Ez azt fogja elmesélni, hogyan vált gátlástalan sorozatgyilkossá a1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás hírhedt gonosza.

A Bőrpofa lesz az év legbrutálisabb horrorja
Erről árulkodik a hazai korhatár-besorolása és az új szinkronizált előzetese, amely komoly vérengzést ígér. Trailer.

A klasszikus alapfilm két írója Kim Henkel és Tobe Hooper egyébként egy áruház barkácsrészlegén bóklászott, amikor kipattant a fejükből a történet és bármennyire is azt a látszatot próbálták kelteni, hogy a film valós eseményeket dolgoz fel, mégpedig az 1973. augusztus 18-án történteket, a valóságban, augusztus 14-ére már leforgatták a filmet. Az eszköz aztán több horrorban is előkerült gyilkos fegyverként, legkreatívabban viszont minden kétséget kizáróan a Gonosz halottfilmekben: a főszereplő Ash szenzációsan vagány szuperdémonvadász lett a láncfűrésszel.

Kés / Henteskés – PsychoHalloween – A rémület éjszakája

A kés elég magától értetődő gyilkos fegyver, a Psycho legikonikusabb jelenetében is (ami egyben a filmtörténet egyik leghíresebb gyilkosságaként is számon tartandó), amikor Crane kisasszony utolsó zuhanyzását követhetjük, ugyanez az eszköz sújt le többször. Az egyszerűnek tűnő jelenetet 7 napon keresztül forgatták és 70 különböző kameraállást alkalmaztak a felvételkor. Ha jobban megnézzük, egy olyan kép sincs, ahol a fegyver a bőrrel érintkezne, mégis zseniálisan hátborzongató a jelenet. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de ez az első film, amelyben látható egy vécécsésze.

Látni akarja a Psycho legendás házát, de nem szeretne érte messzire utazni? Akkor irány a Thököly út!
A filmbéli ház majdnem pontos mása előtt naponta több tízezren haladnak el, de sem az autósok, sem a hetes buszon szendergők nem veszik észre.

A Psychóban használtnál speciálisabb eszköz, a henteskés tűnik fel a Halloween – A rémület éjszakájában a pszichopata Michael Myers kezében, amivel egyben az egyik leghatékonyabb sorozatgyilkossá vált. Az eddig elkészült 10 film, amelyben a karakter szerepelt, 111 emberrel végzett (persze nemcsak a kést használva).

Machete – Péntek 13; Machete

Kétségtelen, hogy a Halloween indította el a sorozatgyilkosokról szóló kis költségvetésű, véres, slasher (kaszabolós) horrorfilmek reneszánszát, ennek egyik első követője lett a Péntek 13, amelynek főhősét a gyermeke iránti szeretet motivál a brutális gyilkosságok elkövetésére. Ehhez pedig a legbrutálisabb eszközöket használja, például egy machetét. A főszereplő hokimaszkos, Jason Voorhees brutalitásban még Myersen is túltesz, ő 13 filmben tűnt fel eddig és 300-nál is több gyilkosság köthető a nevéhez.

A bozótvágó áll a Machete középpontjában is (what a surprise), amely filmnek megszületése eleve egy geg: Robert Rodriguez 2007-es Terrorbolygójának betétjeként jelent meg, egy trailerben, Danny Trejo főszereplésével. Aztán a karakter önálló életre kelt és két filmet is kapott és sok embert megölt. Természetesen legtöbb esetben machetével.

Fejsze – Ragyogás; Amerikai pszicho

Újabb klasszikus gyilkolóeszköz, legikonikusabban pedig a Ragyogásban jelenik meg, amikor Jack Nicholsont megfertőzi ugyanaz a lelki kórság, mint a szálloda előző gondnokát, és fejszét ragadva üldözni kezdi családját (miközben jó pár áldozatot valóban el is tesz láb alól). A híres fürdőszobaajtó szétverős jelenetet nagyjából 60-szor vették fel, természetesen mindannyiszor új nyílászárót elhasználva.

A manhattani rasszista, homofób befektetési bankár, Patrick Bateman is használja a fejszét az Amerikai pszichóban, méghozzá akkor, amikor első áldozatát, Pault öli meg lakásában előre eltervezett módon, elfajult munkahelyi vetélkedés végeredményeként.

 Szarvasmarhaölő pisztoly – Nem vénnek való vidék

A Coen testvérek filmjeiben mindig nagy szerepet kap a megállíthatatlan gonosz archetípusa, a Nem vénnek való vidékben ezt Anton Chigurh (Javier Bardem) tölti be, aki a T-1000-es folyékonyfém Terminátorjához hasonlatosan a világ végéig is elmegy, hogy beteljesítse vállalt feladatát és eltegye láb alól azokat, akiket kell. Ebbéli munkásságában pedig társa egy szarvasmarhaölő pisztoly, aminél félelmetesebb eszközt elképzelni is nehéz.

Baba – Gyerekjáték

Sokak egyik legfélelmetesebb gyerekkori traumája Chucky baba képében jelenik meg, amibe egy sorozatgyilkos lelke költözik és ugyanúgy folytatja kegyetlenkedéseit. Ő is gyakorta használta a konyhakést gyilkolásra, a történetét elmesélő 6 filmben összesen 30 embert tesz el láb alól, ami nem sok, viszont fellépése, állandó trágárkodásai és rémisztő vörös haja annál félelmetesebbé teszi. Nem csoda, ha a film megtekintése után még a plüssmackódra is ferde szemmel nézel.

Autó – Christine

Stephen King fantáziavilágában nemcsak az embereknek, a tárgyaknak is lehet – jó vagy rossz – lelkük: a Christine esetében például egy autónak, pontosabban egy Plymouth Furynek. Az autó majdnem két órán keresztül gonoszkodik és női lélekkel, valamint öntudattal rendelkező, féltékeny, gyilkos hajlamú lény lett. A élet furcsa humora, hogy néhány éve King kis híján halálos kimenetelű autóbaleset áldozata lett, miután ütközött egy hasonló típusú járművel. Az író a felépülése után megvásárolta a vétkes gépjárművet tulajdonosától, és módszeresen rommá verte egy kalapáccsal (mármint az autót, nem a tulajdonost).

Karomkesztyű – Rémálom az Elm utcában

Az 1984-ben készült, Wes Craven írta és rendezte Rémálom az Elm utcában a slasher filmek fentebb már említett fellángolásának egyik legnívósabb és legemblematikusabb darabja, méghozzá a Freddy Krueger szerepében brillírozó Robert Englund miatt. A rendezőt egyébként egy háborodott hajléktalan ruházata inspirálta, aki ugyanolyan piros-fekete csíkos pulóvert és karimás kalapot hordott, mint amilyet később a gyerekekre vadászó rém a filmben. Természetesen mindezzel még messze nem volt teljes a Krueger-jelenség, hiszen azóta már a gonosz elengedhetetlen ismertetőjegyeivé váltak az ujjai végén található fémkarmok. Ezeknek az ötlete és hatásmechanizmusa az állattámadásoktól való általános félelemből eredeztethető. A filmben használt hosszú és valóban éles késekkel az első alkalommal még Robert Englund is megvágta magát, amikor felpróbálta a kesztyűt.

Paradicsom – Gyilkos paradicsomok támadása

Az első moziélményem a Gyilkos paradicsomok támadása volt, amitől gyerekként annyira rettegtem, hogy évekig nem is tévéztem utána. Pedig egyáltalán nem félelmetes, leginkább a Csupasz pisztoly és az Airplane!-filmek humorát képviseli, nem is igazi horror, de jól játszik azzal, milyen veszélyes lehet ez a zöldség.

Pénisz alakú szobor – Mechanikus narancs

A legfurább eszköz a listán kétségtelenül a Stanley Kubrick Mechanikus narancsának péniszszobra, amellyel a főszereplő csúnyán elteszi láb alól a macskás nőt. Ahogy az alapul szolgáló Gépnarancs című regény fogalmaz:

galaván tolcsókoltam a málenkij szoborral, hogy horrorsón befogta a pofáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik