Sport

Pálinger visszavonul a válogatottól

A németek elleni vb-selejtezős vereség után Pálinger Katalin bejelentette, hogy nem játszik többet a válogatottban.

Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kapus már korábban közölte: bármi lesz a németek elleni meccs kimenetele, lemondja a válogatottságot, így aztán – amint a mérkőzést követően megjegyezte – akkor is így döntött volna, ha a csapat történetesen kijut a vb-re.

“Jöjjenek a fiatalok! 1997 óta alig hiányoztam világversenyről, és most éppen itt az idő, hogy mások kapjanak lehetőséget” – mondta az MTI-nek Pálinger. Hozzátette: jövő nyárig szól a szerződése a Győri Audi ETO KC-nál, azt szeretné kitölteni, majd – ahogy fogalmazott – utána következhet a családalapítás.

A 32 esztendős kapus eddig hétszer nyert magyar bajnokságot és hatszor Magyar Kupát, volt Bajnokok Ligája döntős, és kétszer választották Magyarországon az év játékosának.

A válogatottban 253-szor szerepelt. Tagja volt a 2000-es sydneyi olimpián, és a 2003-as horvátországi vb-n ezüst-, a 2000-es romániai Eb-n arany- valamint a 2005-ös oroszországi vb-n bronzérmes együttesnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik