Élet-Stílus

Kiválóan teljesített a Balaton

balaton (balaton, )
balaton (balaton, )

A balatoni vendégforgalom nőtt, az árak alacsonyak maradtak. Jól sikerült a szezon vége a „magyar tengernél”.

A válság kirobbanása óta a tavalyi esztendő turisztikai szempontból rekordnak számított, az idei eredmények pedig még jobbak – hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában.

Több szállóvendég

Idén nyáron 7 százalékkal több külföldi jött Magyarországra nyaralni, mint egy évvel korábban, a szállodákban pedig 5-6 százalékkal nőtt a külföldi utazók száma. Belföldi vendégekből viszont valamivel kevesebb volt az idei első félévben, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Júliusban és augusztusban 20-30 százalékkal nőtt a szállodák forgalma. Budapesten és a Balatonon pedig 40 százalékkal volt a több a vendég a szezon végén tavalyhoz képest. A négycsillagos kategóriában az előző évhez képest 14 százalékos, az ötcsillagosban 17 százalékos volt a növekedés – derült ki a Magyar Turizmus Zrt. előzetes becsléseiből.

A kánikula is rátett egy lapáttal

A kedvező időjárásnak és az utószezoni áraknak köszönhetően több siófoki szálloda is teltházzal üzemelt augusztus utolsó hétvégéjén, sőt a balatoni magánszálláshelyeken is kedvezőbben alakult a forgalom.

Becslések szerint eddig 7-8 százalékkal emelkedett Siófok turistaforgalma a tavalyi év hasonló időszakához képest. A főszezon végét jelentő augusztus 20-i ünnep után a kánikula folytatódása miatt jóval több turista maradt Siófokon, mint a korábbi években, és a meleg hétvége is kedvezett a forgalomnak, így az utószezon is kedvezően alakította az idei nyár mérlegét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik