Belföld

A fővárosi MSZP követeli, hogy legyenek olcsóbbak a bérletek

A fővárosi MSZP azt követeli, hogy a jelenlegi ár harmadával csökkentsék a budapesti tömegközlekedési bérletek árát, ha a 3-as metrót pótló buszok csak az utasok kétharmadát tudják elvinni.

Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, ha lenne elég busz és buszvezető, akkor nagyobb buszmegállók kialakításával mindenkit el lehetne vinni.

Az a tény, hogy csak az utasok kétharmada fél fel a buszokra, nyílt beismerése annak, hogy Tarlós István főpolgármester és munkatársai alkalmatlanok arra, hogy megtervezzék a felújítást és megszervezzék a pótlást – jelentette ki Horváth Csaba. A felújítás véleménye szerint csak egy nagyobb fajta takarítás és rozsdamentesítés, hiszen nem cserélik le a nyolcvanas években beszerzett biztosítóberendezéseket, nem épülnek új kijáratok, és a megállók majdnem felét nem is akadálymentesítik.

További problémának nevezte, hogy – szerinte – nem az a legsürgősebben felújítandó és legveszélyesebb szakasz, ahol a munkálatok kezdődnek. Azt mondta, Nyugat-Európában arra törekednek, hogy a felújítások a lehető legkisebb fennakadást okozzák, ezért ott például egyszerre csak egy-két megállót szoktak lezárni. Kitért arra is, hogy Tarlós István állításával szemben a 2-es metró felújítása nem öt, hanem három évig tartott, és valóban csak nyáron zárták le a vonalat, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozza az utasoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik