Foci

Dárdai: Ha ez így megy tovább, a végén még jó edző válik belőlem

Nehéz heteken van túl a Hertha és a csapat edzője, Dárdai Pál: a berliniek hét tétmérkőzésen keresztül voltak nyeretlenek, hazai pályán estek ki a német kupából, és az Európa Ligában is távol kerültek a továbbjutástól. Aztán az előző fordulóban a Hamburgot sikerült odahaza 2-1-re legyőzni, úgyhogy levegőhöz jutott a Hertha. Dárdai a Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta, a berlini közeg azt sugallta, hogy krízisben van a csapata, de ő ezt nem érezte, bár elismerte, a Köln elleni kupavereségnél nem nézett ki jól a csapata.

A kiesés után mintegy 150 Hertha-drukker el is beszélgetett a csapattal, de Dárdai szerint ez kulturált keretek között zajlott, és a hétvégén a bemelegítő játékosokat már ismét pozitívan fogadták a szurkolók.

Edzői pályám talán legnehezebb hetét zártam le a Hamburg elleni bajnokival. Rengeteget kivettek belőlem az előző napok. Vasárnap csak ültem otthon, és éreztem, ahogy gördülnek le rólam a kövek.

Szeretek edzősködni, de a múlt hét nem jelentett örömöt. Hétfőn viszont már arra ébredtem, hogy süt a nap, ráadásul a fű is zöldellt, úgyhogy jókedvűen indultam el az edzői értekezletre” – mondta Dárdai, aki szerint a mostani idény a legnehezebb, mióta a Herthánál dolgozik.

Szerdán lesz 1000 napja, hogy a játékosként is a berlini klubot szolgáló Dárdait kinevezték a csapat edzőjének, ezt örömtelinek nevezte, hozzátéve, ha nem újul meg újra és újra, akkor nem sokáig maradhat a posztján. Az európai szereplés miatt felborult az elmúlt években megszokott ritmusa a csapatnak, hiszen az utazások miatt máshogy kell szervezni az edzéseket.

“Amikor még futballoztam a Herthában, hozzá voltuk szokva ehhez, de legutóbb hét éve játszott a csapat valamelyik sorozat csoportkörében, szóval ezt is tanulnunk kell. Idővel persze a játékosok is rájönnek, hogy jobb ez, mint edzegetni. S jó nekem is, mert ezekben a hónapokban gyűjtött tapasztalatoknak hála, több leszek. Ha ez így megy tovább, a végén még jó edző válik belőlem.”

Természetesen az új szövetségi kapitányról, a belga Georges Leekensről is megkérdezték Dárdait, aki logikus döntésnek nevezte a kinevezését. “Mellette felnőhetnek a Szélesi Zoltánok, Szabics Imrék, Bódog Tamások, ezért is tartom jó ötletnek, hogy Zoli a jövőben is a kapitány első számú segítőjeként dolgozik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik