A Népszavának Paul Lendvai Londonban, az új, Orbán Viktorról szóló könyve angliai bemutatója után azt mondta,
soha életében nem volt olyan szerencsés, hogy alanya állandóan új témákat szolgáltasson.
A 88 éves publicista, író szerint ennek nem mond ellent, hogy a magyar kormányfő folyamatosan
bajt kever, akárhányszor fellép, mindig mond valami ellentmondásosat, ami miatt részben utálják, részben csodálják.
Szerinte könyvét, Orbán: Europe’s New Strongman (Orbán: Európa új erős embere – a szerk.) is ezért övezi ekkora érdeklődés, a briteknek lebilincselő egy rendkívüli személyiség az európai politikában. Az évtizedek óta Ausztriában élő szerző azt mondta, a magyar kötet címe, Új honfoglalás nemcsak azt jelzi, miként tört ki a kormányfő a mélyszegénységből, hanem azt a rendkívüli jelenséget is, hogy 15-20 fiatalkori barátjával – Áder Jánossal, Kövér Lászlóval, Szájer Józseffel, Handó Tündével – a kezdetektől összetart, és néhány új oligarchával átrendezte az ország képét.
A kötet részletesen foglalkozik Orbán gyermekkorával, azzal a gyakorta emlegetett ténnyel, hogy 15 éves korában látott először fürdőszobát, kitér a fiatal Orbán tehetségére és arra a segítségre is, amit ő és több barátja, párttársa Soros Györgytől kapott.
Lendvai fenntartásai ellenére elismeri, hogy Orbán „erős egyéniség”, egy „nagyon ügyes, eszes, cinikus, a pillanatnyi érdekekre játszó” politikus, aki két választás után jövőre is győzhet, mert neki kedvez a
csak dekorációs célokat szolgáló, a diktatúra hiányát bizonyító ellenzék gyengesége
is. Szerinte a magyar ellenzék
egyik része tehetségtelen és nulla, a másik a kormány és az apparátus zsebében van, a harmadik pedig túl tapasztalatlan és gyerekes.
Orbánra az egyetlen veszélyt a civilek jelentik, de azok ereje eltörpül a lengyel civilekéhez képest. Lendvait felkavarta a kormány újabb Soros elleni támadása, ezért ennek a korábbi kiadásokhoz képest külön fejezetet szentelt az angol Orbán-monográfiában. A világ egyik legnagyobb paradoxonának tartja, hogy a filantrópot Magyarország első számú ellenségének tekintik. Ez szerinte tragikus.
Kiemelt kép: MTI/Földi Imre