Nagyvilág

Vádat emeltek az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás miatt

Hétfőn már sor kerülhet az első letartóztatásra is.

Megtörtént az első vádemelés az Egyesült Államokban a tavalyi amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás ügyében. Robert Mueller, a vizsgálat irányításával megbízott különleges ügyész, aki korábban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója volt, pénteken helyi idő szerint későn este nyújtotta be a vádemelési javaslatot, miután azt a vádemelésre jogosult szövetségi nagy esküdtszék is jóváhagyta.

A hírt először a CNN televízió jelentette, majd a The Wall Street Journal című lap is megerősítette. Konkrétumok azonban még nem kerültek nyilvánosságra, mind a vádesküdtszék, mind Robert Mueller hivatala elhárított minden érdeklődést. A CNN értesülései szerint hétfőn kerül sor az első letartóztatásra. Muellert az idén májusban bízták meg a vizsgálat irányításával, miután Donald Trump elnök eltávolította posztjáról James Comey, addigi FBI-igazgatót, aki 2016 júliusa óta szintén vizsgálódott az orosz beavatkozás ügyében. Mueller vizsgálata elsősorban a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszására összpontosít, de vizsgálja Donald Trump volt kampánymenedzsere, Paul Manafort és volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn külföldi megbízásra végzett lobbitevékenységeit is.

(MTI)

Kiemelt kép: Robert Mueller; Europress/AFP PHOTO/SAUL LOEB

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik