Tudomány

Egy új kutatás szerint a mosómedvék intelligensek, és imádnak csalni

Aiszóposz egyik meséjében, A varjú és a korsóban, a szomjas madár nem tud inni az edényből, ugyanis nem ér le a korsó fenekéig. A varjú ezért addig dobál kavicsokat a korsóba, míg a víz szintje kellően meg nem emelkedik. A szakértők gyakran állítanak madarakat és főemlősöket hasonló kihívás elé, hogy felmérjék az állatok problémamegoldó képességét.

Egy új vizsgálatban a szakértők mosómedvékkel kísérleteztek – számol be a Live Science. A kutatás felfedte, hogy az élőlények nemcsak megoldani képesek Aiszóposz problémáját, hanem gyakran meg is szegik a szabályokat a cél eléréséért.

Bár hasonló módszert a vizsgálatot megelőzően nem alkalmaztak húsevő emlősökön, a kutatók bíztak benne, hogy a mosómedvék jó alanyok lehetnek. Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az élőlények igen kreatív problémamegoldók, és jóval intelligensebbek, mint a házi macskák.

Lauren Stanton, a Wyomingi Egyetem munkatársa és az új tanulmány társszerzője szerint azt is tudni, hogy a mosómedvék szeretik a vizet, így veleszületett módon érthetik a folyadék alapvető dinamikáját.

A kísérlethez a szakértők 8 példányt tanítottak be. A teszt során különböző méretű kavicsokat és egy henger alakú tárolót használtak, melynek alján egy vízen lebegő mályvacukor volt. Az állatok érdeklődését kifejezetten felkeltették a vizsgálati tárgyak, néhány kavicsot elloptak és elrejtettek. Bár ez némiképp megváltoztatta a kutatás menetét, rávilágított, hogy a mosómedvék igen kíváncsiak, ez pedig a kognitív viselkedés egyik fontos tényezője.

A kísérletben két élőlény is rájött, hogy a kövek bedobálásával hogyan juthat hozzá a jutalomhoz. Ezek az egyedek a teszt következő fázisában is részt vettek, ahol nekik kellett válogatniuk a különböző tömegű és sűrűségű objektumok közül.

A vizsgálat egyik legnagyobb érdekessége azonban az volt, hogy sok példány „csalt” a teszt során.

Az egyik állat felmászott a nehéz tároló tetejére, és addig himbálódzott rajta, míg el nem dőlt a henger. A kísérlet második szakaszában szereplő két példány pedig arra is rájött, hogy egy úszó labda ismétlődő lenyomásával olyan hullámokat kelthetnek, melyekkel elérhetővé válik a mályvacukor.

Ez azt igazolja, hogy a mosómedvék képesek az új problémákhoz alakítani a megoldásokat, néha olyan módon, melyre nem is számítottunk volna

– mondta Stanton.

Mivel csak két példány jutott el a teszt második fázisába, nem lehet messzemenő következtetést levonni a mosómedvék eszközhasználatáról és megismerési képességeiről. Igaz, az állatok innovációja és kíváncsisága mindenképp kognitív képességekre utal.

A kutatás azt bizonyítja, hogy az egyes fajok más-más módon igyekeznek megoldani az Aiszóposz-problémát. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy a feladatot nem csak madarakkal és főemlősökkel érdemes elvégeztetni.

(Kiemelt kép: amadeusamse/Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik