Pénzügy

176 milliárdnyi régi húszezrestől kell szabadulni

rabolt pénz (húszezres, húszezer forint, )
rabolt pénz (húszezres, húszezer forint, )
A régi bankjeggyel december végéig lehet bárhol fizetni.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017. december 31-ig hosszabbította meg a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját. A jegybank a Napi.hu szerkesztőségi blogjának elárulta, hogy október 20-án 8,8 millió régi húszezres volt forgalomban, ami a teljes állomány 5 százaléka.

Tehát december végéig 176 milliárd forint értékű régi húszezrestől kell megszabadulni.

A régi 20 ezer forintosok folyamatosan érkeznek vissza a jegybankba, az adott címlet 95 százalékát már a megújult bankjegyek teszik ki, és ez az arány várhatóan tovább növekszik az év végéig – írta a a jegybank. Az, hogy ma már csak 5 százalékos a régi húszezres aránya annak is köszönhető, hogy az eredeti, tavaly december 31-ei határidőt kitolták egy évvel.

Akinél a határidő után is marad régi húszezres, az 3 évig – 2020. december 31-ig – bármelyik bankban, postán újra cserélheti. A Magyar Nemzeti Bank még húsz évig – 2037. december 31-ig – ad helyettük új bankjegyet.

28 ezret is érhet az új húszezres
A hétköznapinak tűnő bankjegyek sokat érnek a gyűjtőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik