Pénzügy

Ráküldenék a pénzügyi felügyeletet Gyurcsányék cégére

Budai Gyula szerint nem baráti kölcsönt adtak Czeglédy Csabának.

A fideszes Budai Gyula azt kéri a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi felügyeletétől, hogy vizsgálja meg, a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet.

A kormánypárti országgyűlési képviselő az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: az elmúlt hetekben több olyan sajtóinformáció is megjelent, amely szerint az Altus Portfólió Kft. legalább kétszer nagy összegű kölcsönt nyújtott a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő által irányított Human Operator Zrt.-nek.

Gyurcsány Ferenc ezzel a kapcsolatban a Facebookján azt írta, hogy Czeglédy idén tavasszal azzal kereste meg, hogy a diákmunka szervezésével foglalkozó cége vitába keveredett az adóhivatallal, zárolták számláit, átmeneti fizetési gondjai vannak, nem fog tudni bért fizetni a diákoknak, ha nem kap kölcsönt. Mivel Gyurcsány évek óta nem foglalkozik cégügyekkel, feleségéhez, Dobrev Klárához irányította, úgy döntött, kölcsönad Czeglédynek, aki el is kezdett törleszteni addig, amíg nem börtönbe nem került.

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő két nappal később az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordult a kölcsön ügyében. Deutsch szerint ez azért volt jogos lépét, mert az Altus a korábbi években nyert uniós projekteket, az Altus idén kölcsönadott Czeglédy Csaba cégének, Czeglédy pedig büntetőeljárás alatt áll adócsalás és más vádak miatt.

Gyurcsány Ferenc állítása szerint baráti kölcsönről van szó, de a kölcsönszerződésben lévő kikötések alapján ez valójában üzletszerű hitelezési tevékenység lehetett – mondta Budai Gyula szerdán, aki kérte a pénzügyi felügyelettől, vizsgálja meg, hogy az Altus Portfólió Kft. rendelkezett-e a kölcsönnyújtáshoz szükséges engedéllyel.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik