Gazdaság

Madrid odapörköl, megpuccsolja a katalán kormányt

Mariano Rajoy rendkívüli kormányülés után jelentette be, hogy életbe léptetik a nukleáris opciót.

Kifogytak a türelemből Madridban, úgy tűnik, Mariano Rajoy spanyol kormányfő szombaton bejelentette terveit, hogyan fogja eltávolítani az elszakadni vágyó Katalónia vezetőit – írja a BBC News. A tervek szerint a katalán autonóm régió parlamentjét nem oszlatnák föl, ellenben amint csak lehet (várhatóan januárban) választásokat tartanak a régióban.

Mindezek miatt vészhelyzeti ülést hívott össze a spanyol kormány.

Rajoy közölte, a kormánynak nem volt más választása, mint a direkt beavatkozás és ellenőrzés, mivel a katalán kormány tettei “ellentétesek a joggal és szembenállást keresnek”. A döntést még egy szenátusi bizottságnak és a parlamentnek is el kell fogadni pénteken, de ez várhatóan nem lesz probléma. Az már annál inkább, hogy a döntés hatályba lépését masszív tüntetések kísérhetik, a függetlenségbarát pártok bojkottálhatják a januári előrehozott választást, de ha mégsem ezt teszik, és nyernek megint, a krízis fokozódik.

Sőt Puigdemont belengette, hogy ha a fentieket meglépi a spanyol kormány, akkor formálisan is kikiáltják a függetlenséget.

Így jutottunk idáig

A BBC azt írja az előzményekről, három hete tartottak egy vitatott és erőszakba torkolló népszavazást Katalóniában az elszakadásról. Relatíve csekély részvétel (43%) mellett a nagy többség (90%) a válás mellett döntött. Carles Puigdemont katalán kormányfő kitart változatlanul nagy terve mellett, amit viszont nem támogat egyöntetűen a régió társadalma.

Mindenesetre Puigdemont deklarálta a függetlenséget a helyi parlamentben később, bár közölte, felfüggeszti annak végrehajtását, hogy párbeszédet kezdeményezzen Madriddal. Madrid azonban adott egy hetet Puigdemontnak, hogy tisztázza, most akkor kilépnek Spanyolországból vagy sem, de Puigdemont továbbra is hablatyolt. Erre a spanyol kormány, élve az alkotmány 155-ös paragrafusával, felfüggeszti Katalónia autonómiáját. Ezt csak krízis esetén lehetne bevetni, nem is használták még sose.

A katalánoknak ez nagy ütés lenne, mivel annyira autonómok, hogy saját rendőrségük, oktatásuk és egészségügyük is van.

A gazdaság mindenesetre már most megsínyli az egészet: várhatóan a spanyol gazdaság 2,6 helyett csak 2,3 százalékkal nő majd jövőre, miközben mintegy 1200 cég helyezte át székhelyét Katalóniából Spanyolország más, stabilabb vidékeire.

(Kiemelt kép: Europress/Anadolu Agency/Gonzalo Arroyo Moreno)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik