Foci

A Fradihoz utazik az Újpest, fura helyen lesz a Vidi-Felcsút

A két ősi rivális, a Ferencváros és az Újpest csap össze szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában. Ez lesz a két klub történetének 278. egymás elleni mérkőzése, a bajnokságban eddig 221 alkalommal találkoztak. Ezeken a meccseken kereken száz zöld-fehér siker született 60 döntetlen és 61 újpesti győzelem mellett.

Csakis a győzelem lehet a cél az Újpest ellen, főleg a Puskás Akadémia elleni otthagyott két pont tükrében

– mondta a fradi.hu cikke szerint Máté Csaba, a Ferencváros másodedzője, aki szombaton irányítja majd a csapatot az eltiltott Thomas Doll távollétében. Ezzel kapcsolatban elmondta, ugyanúgy közösen készítették fel a csapatot, a német vezetőedző elveit követték és követik ezután is.

A mostani szezon első derbije 2-2-es döntetlennel zárult, a Szusza Ferenc Stadionban a góllövőlistát vezető Varga Roland a 90. percben mentett pontot a vendégeknek.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Történelmi mérkőzés előtt áll Herczeg András, a Haladást fogadó Debrecen vezetőedzője, a szombathelyiek elleni összecsapáson ugyanis

klubrekordot jelentő 163. alkalommal irányítja majd a hajdúsági csapatot.

A 61 éves szakember vezetésével két bajnoki címet, bajnoki ezüstöt, két Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert a DVSC, emellett a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörébe juttatta a csapatot. Herczeg András – aki 90 győzelem mellett 28 döntetlent és 44 vereséget könyvelhetett el eddig a Debrecennel – Kondás Elemért előzi az örökrangsorban.

Arra, hogy győzelemmel ünnepeljen a DVSC, jó esély van, ugyanis a legjobb formában lévő NB I-es csapat, legutóbbi hét mérkőzésén hat győzelem mellett egy döntetlent játszott. Ezzel szemben a Haladás legutóbbi három fellépésén csak egy pontot gyűjtött, ráadásul a mezőnyben egyedüliként idegenben még nem szerzett pontot, s mindössze egy gólt lőtt.

Debrecenben kettős rangadót rendeznek, a hazaiak meccsét követően ugyanis a Diósgyőr a címvédő Budapest Honvéddal mérkőzik.

A listavezető Videoton az Új Hidegkuti Nándor Stadionban fogadja a Puskás Akadémia csapatát, míg a sereghajtó Balmazújváros a Vasas vendége lesz. Az ember szemöldöke magasba szaladhat a helyszín hallatán, de az a helyzet, hogy ugyan a Vidi stadionja építése idején a Pancho Arénában fogadja ellenfeleit, ezt a párosítást a székesfehérváriak pályaválasztása mellett nem rendezhetik Felcsúton. Ezért a fővárosi helyszín.

A 13. forduló programja

Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 15.30, v.: Berke
Ferencvárosi TC-Újpest FC 15.30, v.: Iványi
Videoton FC-Puskás Akadémia FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 15.30, v.: Kassai
Vasas FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Szusza Ferenc Stadion 15.30, v.: Andó-Szabó
Debreceni VSC – Swietelsky Haladás 15.30, v.: Erdős
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd, Debrecen 18.00, v.: Szabó Zs.

A tabella:
1. Videoton FC 12 7 4 1 25-14 25 pont
2. Ferencvárosi TC 12 6 5 1 26-13 23
3. Debreceni VSC 12 6 3 3 19-9 21
4. Vasas FC 12 6 1 5 18-21 19
5. Budapest Honvéd 12 5 4 3 20-20 19
6. Paksi FC 12 4 5 3 19-19 17
7. Diósgyőri VTK 12 4 3 5 22-22 15
8. Puskás Akadémia 12 4 3 5 17-19 15
9. Újpest FC 12 3 6 3 16-16 15
10. Swietelsky Haladás 12 3 1 8 10-23 10
11. Mezőkövesd Zsóry FC 12 2 3 7 14-26 9
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 12 1 4 7 14-18 7

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik