Nagyvilág

Az Iszlám Állam repülőgép-eltérítésre készülhet

A Központi Hírszerző Ügynökség vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam támadást intézhet az Egyesült Államok ellen. Mike Pompeo egy biztonságpolitikával foglalkozó kutatóintézet washingtoni rendezvényén kifejtette: bár az Iszlám Állam terroristáit kiűzték a szíriai Rakka városából, a terrorszervezet változatlanul óriási fenyegetést jelent.

A CIA-direktor elmondta, a világban mindenütt ott vannak a terroristák, akik a kereskedelmi repülőjáratokat eltérítve jelentenek veszélyt a nyugat-európai országokra és az Egyesült Államokra. Elmondta, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium a repülőtereken már hozott speciális intézkedéseket, amelyek kiszűrhetik a kereskedelmi járatokon érzékelhető fenyegetést.

Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója szerint

a terroristák repülőgép-eltérítésre készülnek, és erről az amerikai hírszerzésnek vannak is információi.

A Demokráciák Védelméért Alapítvány rendezvényén Pompeo – Rakkára utalva, ahol a terroristák kikiáltották kalifátusukat – kifejtette, hogy a kalifátus összeomlása nagyszerű hír, de csak részben, mert az Iszlám Állam a jövőben átalakulhat valami más terrorszervezetté.

Őrültség lenne azt jósolni, hogy az Iszlám Államnak nem lesznek utódjai

– hangoztatta Pompeo. Leszögezte: az Egyesült Államok továbbra is komolyan veszi az Iszlám Államot és a vele kapcsolatban álló terrorcsoportokat, mind a Közel-Keleten, mind Délkelet-Ázsiában.

A CIA igazgatója Észak-Koreáról azt mondta: Phenjan pár hónapon belül képes lesz arra, hogy tökéletesítse atomfegyverzetét.

Ma közelebb állnak hozzá, mint öt évvel ezelőtt és arra számítok, hogy ha a nemzetközi közösség nem szorítja vissza őket, akkor öt hónapon belül sikerül tökéletesíteniük a arzenáljukat

– szögezte le.

Iránnal kapcsolatban Pompeo fontosnak mondta, hogy az amerikai elnök mindent megtegyen annak érdekében, hogy Teherán ne legyen képes atombomba előállítására. Egyetértett a Teheránnal kötött többhatalmi atomalku fenntartásával, de szigorúbb ellenőrzést sürgetett.

A rendezvényen Mike Pompeo után beszédet mondott Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó is. Észak-Koreáról szólva leszögezte: „még nem futottunk ki az időből, de közel állunk hozzá”.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik