Foci

A Legia-elnök nyilatkozata baljós előjel Nagy Dominik számára

Nagy Dominik tehetséges játékos, ez nem kétséges, hiszen magyar szinten komoly fegyverténynek számít, ha egy itthon játszó focistát 1 millió euróért megvesz egy külföldi klub. Nem ártana azonban, ha a 22 éves támadó megtanulna nyilatkozni, és ezt most a saját kárán tanulta meg, miután a Legiánál kiverte a biztosítékot az M4 Sportnak adott interjúja.

A tartalékok közé száműzték Nagy Dominikot
Kihúzta a gyufát a magyar középpályás, a tartalékokkal készülhet.

Nagy valószínűleg nem akart rosszat, csak őszintén elmondta, hogy ő maga úgy tekint a varsói klubra, mint egyfajta ugródeszkára, amelyet arra használ, hogy eladja magát valamelyik nagyobb bajokságba. Persze ehhez nem ártott volna többet mutatni annál a két gólnál és egy gólpassznál, ami az idei tétmeccseken összejött, ráadásul az sem tett jót a megítélésének, hogy a hírek szerint előszeretettel látogatta az éjszakai szórakozóhelyeket.

A Polsat Sport nevű lengyel oldal idézi Dariusz Mioduskit, a Legia elnökét, aki meglehetősen ingerülten megjegyezte, hogy a klub nem áll a játékos mellé, és nem fogja hagyni, hogy úgy kezelje a Legiát, mintha egy ATM lenne.

A Polsat Sport írása megemlíti, hogy Nagy nyilatkozata olyan színben tüntette fel a klubot, mintha Varsóban nem lenne lehetősége a fejlődésre, holott láthatjuk a két ország futballja közti különbséget, a lengyelek ott voltak az Eb-n, majd csoportgyőztesként utaznak a vébére, miközben nálunk azt sem tudni, ki lesz a kapitány.

Ráadásul a magyar légiós szerződése 2021-ig szól, miközben ő már azt vizionálta, hogy ha minden jól alakul, akkor jövő nyáron lelécel, ami a Legia vezetésénél úgy csapódott le, mintha csak egy zsoldos lenne, aki nem elég elkötelezett a klubja irányába.

Hogy a mostani eset után keresztet vethet-e Nagy a varsói karrierjére, az a jövő zenéje, mindenesetre ez az ügy tanulságul szolgálhat neki is, és más magyar játékosnak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik