Nagyvilág

Amerikai aktivistákat hálózott be a szentpétervári trollgyár

A cél nem az, hogy Putyin karjaiba tereljék az amerikaiakat, hanem az, hogy kiélezzék a társadalmi feszültségeket.

Tüntetéseket is szervezett Amerikában az a szentpétervári intézet, amely az elmúlt években megjelent cikkek szerint aktívan igyekezett befolyásolni az oroszországi és nemzetközi közvéleményt, elsősorban internetes trollok bevetésével. Minderről az RBK orosz üzleti lap írt tényfeltáró cikket.

Az Internet Kutató Ügynökség tevékenységének célja a riport szerint nem az volt, hogy Oroszország és Vlagyimir Putyin támogatására buzdítsa az amerikaiakat, sokkal inkább az, hogy kiélezze a társadalmi feszültségeket.

Tájékozódj, és élezd ki a feszültséget

Néhány nappal az RBK cikke előtt a Dozsgy független tévécsatorna mutatott be interjút egy férfival, aki másfél évig dolgozott az ügynökség amerikai részlegén. 2015 elején lépett ki, mielőtt Donald Trump bejelentette volna indulását az elnökségért, de már ízelítőt nyerhetett a Hillary Clinton elleni hadjáratból. A Makszim álnéven bemutatott férfi azt állította:

nyíltan utasították őket, hogy befolyásolják az internetezők véleményét, és változtassák meg a netes társalgások menetét.

Makszim azt mondta: a külföldi részleg jóval kifinomultabb volt az orosznál, nem csak annyi volt a dolguk, hogy leírják: Obama egy majom, Putyin a király, sőt, büntették is, aki ilyen primitív módszerekkel próbálkozott. Erre a részlegre inkább az volt a jellemző, hogy képezték a dolgozókat, hogy tájékozottak legyenek az amerikai közéleti vitákban, és hozzá tudjanak szólni olyan kérdésekhez, mint az adóügyek, a szexuális kisebbségek jogai vagy a fegyverviselés. Tízezrével kellett olvasniuk a nagyobb amerikai híroldalak kommentjeit, hogy követni tudják a közvélemény alakulását, és tovább szítsák a feszültségeket. Sőt, erősen ajánlott volt nézniük a Kártyavár című sorozatot, hogy jobban képbe kerüljenek az amerikai politikai légkört illetően.

A trolloknak nem volt szabad Oroszországgal foglalkozniuk, gyorsan meg is értették, hogy az amerikaiakat ez nem nagyon érdekli. Makszim azt mondta: nem az volt a cél, hogy Putyin felé fordítsák az amerikaiakat, hanem az, hogy saját kormányuk ellen, és elégedetlenséget szítva csökkentsék Obama támogatottságát. Emellett már két évvel az elnökválasztás előtt feladatba adták nekik, hogy támadják Hillary Clintont, emlékeztessék az internetezőket férje örökségére, korrupciós botrányaira, vagyonára.

A trollokat külön elemző részleg látta el háttérinformációkkal, megkapták a cikkek linkjeit, rövid utasításokkal, hogyan szóljanak hozzájuk, hogy lázítsák a többi kommentelőt, és kisiklassák a vitát. Külön részleg foglalkozott azzal is, hogy felvegye a küzdelmet a Facebookkal, amikor az törölte valamelyik, sok követővel rendelkező felhasználói fiókjukat. Rendszerint az amerikai alkotmányra és a szólásszabadságra hivatkoztak, amikor panaszt tettek a döntés ellen, és esetenként sikerrel is jártak.

Fotó: Thinkstock

Makszim szerint azután történtek komoly változások az intézetnél, amikor a sajtónak szivárogtattak ki információkat és fényképeket a trollgyár működéséről. A bűnösöket gyorsan megtalálták és kihallgatták. Iratokat semmisítettek meg, a dolgozóknak megparancsolták, hogy töröljék feljegyzéseiket, és átszervezték az ügynökséget. A vezetők raportra hívták a dolgozókat, akiknek elmondták:

nem szégyellni kell a munkájukat, hanem büszkének lenni rá, mert információs háború zajlik, és minden országnak van olyan szervezete, ami a nemzeti érdekeket védi.

A feketék helyzetét használták fel

A Makszimmal készült interjú után írt arról az RBK, hogy az Internet Kutató Központ munkatársai magukat amerikainak kiadva környékeztek meg valódi aktivistákat az Egyesült Államokban, hogy vegyenek részt a társadalmat megosztó kérdésekben szervezett tiltakozó megmozdulásokban, és pénzügyi hozzájárulást ajánlottak fel. A cikk szerint erre két év alatt mintegy 80 ezer dollárt fordítottak.

A Facebookon és Twitteren is jelen lévő Blacktivist nevű oldal az etnikai feszültségeket igyekezett szítani az elnökválasztási kampány alatt. Rendszeresen osztottak meg a feketék ellen irányuló rendőri erőszakról szóló bejegyzéseket, olyan üzenetekkel kiegészítve, hogy „tömeges bebörtönzéssel és gyilkosságokkal választják szét és teszik tönkre a fekete családokat”, „a feketéknek mielőbb fel kell ébredniük” – időnként olyan megfogalmazásban, ami nem anyanyelvi szintű angol nyelvtudásra vall.

Tavaly legalább hét olyan demonstráció volt, amit ugyan nem a Blacktivist szervezett, de az oldalnak köszönhetik a nagyobb érdeklődést.

Megszüntetése előtt a Blacktivistnek 360 ezer követője volt, ami a Black Lives Matter mozgalom 300 ezres hivatalos oldalát is túlszárnyalta.

A Facebook már szeptemberben nyilvánosságra hozta, hogy csaknem százezer dollárt költöttek oroszországi felhasználók érzékeny társadalmi és politikai témákat érintő hirdetésekre,amelyek a Blacktivisthez hasonló oldalak követésére buzdítottak az etnikai ellentétek, szexuális kisebbségek, vagy a fegyverviselés témakörében. Elliot Schrage, a Facebook kommunikációért felelős alelnöke ennek kapcsán közölte: nem pusztán azért állították le ezeket a hirdetéseket, mert Oroszországból származtak. Azt írta: ha amerikaiak vezényeltek volna le egy hasonlóan koordinált kampányt hamis profilok felhasználásával, akkor is beavatkoztak volna.

Furcsa megkeresések

A Buzzfeed News megszólaltatott több aktivistát azok közül, akiket az RBK cikkében megneveztek, mint akiket a szentpétervári trollgyár megkörnyékezett. Ők azt mondták: bár furcsának találták a kapcsolatfelvételt, de nem sejtették, hogy külföldi ügynök állna a háttérben.

Az Occupy Wall Street mozgalom egyik alapítóját, Micah White-ot tavaly májusban kereste meg egy magát Yan Big Davisnek nevező férfi a 200 ezer követővel rendelkező BlackMattersUS oldal nevében, interjút kérve tőle. Amikor telefonon beszéltek, White felfigyelt arra, hogy Davisnek furcsa az akcentusa, de inkább gondolta afrikainak, mint orosznak. Az interjú elkészült, bár White meglehetősen furcsának találta a kérdéseket, és nem is igazán tetszett neki, így bár Davis később is küldözgetett neki emaileket, hogy segítsen tiltakozó megmozdulások népszerűsítésében, az aktivista nem reagált.

A BlackMattersUS más aktivistákkal is felvette a kapcsolatot, így Conrad James-szel, aki az észak-karolinai Living Ultra-Violet nonprofit szervezet vezetője. Tőle azt kérték, szólaljon fel egy gyűlésen, amit azután rendeztek, hogy Charlotte-ban lelőtték a rendőrök a fekete Keith Lamont Scottot tavaly szeptemberben. Miután világossá vált, hogy igazából még szervezője sincs az eseménynek, James felajánlotta, hogy megszervezi ő a gyűlést. Egy Stephanie Williamson nevű nővel kellett felvennie a kapcsolatot. Személyesen is találkoztak, erről James megjegyezte:

furcsa volt, hogy a nőt egy fehér férfi kísérgette, aki soha nem szólt egy szót sem, és el sem mosolyodott.

Fotó: Thinkstock

Williamson adott neki egy bankkártyát, hogy azzal fizesse a hangosítás költségeit, és az engedélyeket is elintézte. A demonstráció után nem tartották a kapcsolatot, a Buzzfeednek sem sikerült megtalálnia a nőt, így azt sem tudni, hogy ő tudott-e arról, mi van a háttérben. Az oroszokról James sem tudott addig, amíg az RBK újságírói meg nem keresték. A férfi azt mondta: dühítő, hogy a feketéket használják fel az amerikaiak megosztására.

Szintén a trollgyárból nőtt ki a Fekete Ököl nevű csoport, amely önvédelmi tréningeket hirdetett a fekete közösségek számára. Egy a közéletben is aktív MMA-harcost, Omowale Adawale-t az Instagramon keresztül kereste meg idén januárban egy Taylor nevű férfi, hogy tartson edzéseket New Yorkban. Adawale először gyanakvó volt, de amikor megkapta az edzésekért járó pénzt, már nem aggódott a dolgon. Az edzésekre először nem jártak sokan, de miután Taylor Facebook-hirdetéseket vásárolt, nagyobb lett az érdeklődés. Egy idő után már heti két edzést kellett tartani. Az edző a megbízójával személyesen nem találkozott, Taylor azt kérte tőle, hogy küldjön fotókat és videót a foglalkozásokról. A férfinak az lett ismét gyanús, hogy amikor a Fekete Ököl eszmei hátteréről érdeklődött, Taylor mindig másra terelte a szót. Egy idő után megszakadt a kapcsolatuk, és az edzések is abbamaradtak.

Trump emberei is osztották a propagandát

A trollgyár terméke volt a Ten_GOP nevű Twitter-fiók is, amely a tennessee-i republikánusok felületeként tüntette fel magát, olyan sikerrel, hogy a választási kampányhajrában Donald Trump környezete – köztük fia, Donald Trump Jr. és kampányfőnöke, Kellyanne Conway – is megosztotta a tartalmait.­ A bejegyzések egyebek mellett az állítólagosan elfogult sajtót ostorozták, vagy – épp a Trump fia által megosztott bejegyzésben – azt állították, hogy Floridában érvénytelen levélszavazatokat számoltak el Hillary Clintonnak.

A 2015 novemberében létrehozott oldalnak több mint százezer követője volt, amikor augusztusban felfüggesztették, 11 hónappal azután, hogy az igazi tennessee-i republikánusok jelezték a Twitternek, hogy nem valódi felhasználói fiókról van szó. Csak annyi történt, hogy februárban a fiók leírásában feltüntették, hogy nemhivatalos oldal.

Clint Watts volt FBI-ügynök, aki korábban már beszámolt az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának az orosz kibertámadásokról, a Daily Beastnek azt mondta: ha a Ten_GOP-ot valóban Szentpéterváron szerkesztették, az igazolja, hogy az orosz beavatkozás működőképes. Ezeket az oldalakat azzal a szándékkal szerkesztik, hogy az amerikaiak felhasználják a politikai ellenfeleik ellen, és annyira hatékonynak bizonyultak, hogy még a kampány élén állók is felhasználták. Watts szerint azok, akik a pletykákat és álinformációkat megosztották, azzal idegen országot szolgáltak.

Oroszország megtöltötte a fegyvert, a Trump-stáb pedig elsütötte

– fogalmazott.

Kiemelt kép: Sputnik/Alexey Kudenko

Ajánlott videó

Olvasói sztorik