Nagyvilág

Nekiment az orosz trollgyárnak az egykori alkalmazott

troll (Array)
troll (Array)

Ljudmila Szavcsuk besokkallt a melójától: Kreml-párti és Nyugat-ellenes kommenteket kellett 12 órában szórni a neten.

Egy homályos hátterű oroszországi “trollgyár” volt munkatársa pert indított az internetet Kreml-párti bejegyzésekkel elárasztó központ felszámolásáért. Ljudmila Szavcsuk, a virtuális hadsereg egykori tagja kedden elmondta, hogy a per előző nap kezdődött Szentpéterváron, a tárgyalást azonban június 23-ra halasztotta az ügyben eljáró bíró, mivel az alperes nem jelent meg a bíróságon. Az egykori troll erkölcsi kártérítést követel, valamint az “Internetkutatás” nevű vállalat bezáratását, mondván a cég alkalmazottai nem kapnak szabályos munkaszerződést, feketén alkalmazzák őket.

A volt álblogger áprilisban számolt be az orosz trollhadsereg központjának működéséről. Elmondta, hogy a szentpétervári intézményben fizetett bloggerek serege dolgozik, akik 12 órás váltásban, megállás nélkül terjesztik Moszkva igéjét a világhálón. A fő feladatuk, hogy a hazai és külföldi internetes fórumokat és közösségi oldalakat elárasszák Nyugat-ellenes és Kreml-párti bejegyzésekkel. A viszonylag magas, átlagosan havi 40-50 ezer rubeles fizetésért dolgozó alkalmazottaknak minden reggel eligazítást tartanak arról, hogy aznap milyen politikai témában kell hozzászólásokat írni.

A munkakörülményeket a központ több volt munkatársa is hasonlóképpen írta le, Ljudmila Szavcsuk azonban azok egyike, akik a nevüket vállalva számoltak be az intézmény működéséről. A nő két hónap után felmondott, mert – mint mondta – nem akart része lenni a propagandagépezetnek. “Be kell zárni (a központot)” – jelentette ki az egykori álblogger.

Jogászok szerint még Oroszországban is meglehetősen ritka, hogy egy ekkora vállalat teljesen illegálisan működjön, ne fizessen adót és ne jelentse be az alkalmazottait. Bizonyos források szerint a “trollgyár” Kremlhez közeli körökhöz köthető, a kapcsolatot azonban egyelőre nem tudták bizonyítani. Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a létesítményt az orosz kormány ifjúsági szervezetei finanszírozzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik