Közélet

Szalámizza és lebeszéli az ellenzéket az összefogásról a Századvég

A kormányközeli intézet felmérést készített arról, melyik párt mennyi szavazót vesztene a koordinált indulással, aminek a lényegét a visszaléptetések adnák.

Az ellenzéki pártok komoly szavazatvesztéssel számolhatnak, ha egyetlen helyi jelölt mögé állnak be a jövő évi parlamenti választáson – derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint az az ellenzéki erő járhat a legjobban, amelyik a koordinált visszalépés helyett mégis saját jelöltet állít, mert vonzóvá válik a nagy tömegben lemorzsolódó ellenzéki szavazók számára – mond ellent az eddigi nagyobb időközi választásokon tapasztaltaknak a kormányközeli intézet.

Akár a 2014-es parlamenti választások előtt, az ellenzéki pártok most is az összefogás lehetséges módozatait latolgatják. Nemrég Botka László volt miniszterelnök-jelölt bukott el egy ilyen irányú politikai kísérletben.

Továbbra is napirenden van azonban a koordinált egyéni jelöltállítás és visszaléptetés stratégiája, amit az ellenzéki erők egy jó ideje tesztelnek az időközi választásokon. A pártok szavazóinak ellenérzései – a jelentős ideológiai, politikai távolságok miatt – egy ilyen típusú ellenzéki összefogással szemben érthetőek. Az időközi választások eddigi eredményei pedig eléggé ellentmondásosak – kenték el mindazt, ami Veszprémben vagy Tapolcán történt.

Nagy kérdés, hogy összességében jobban járnának-e az ellenzéki pártok a koordinált indulással, és ha igen, kinek érné meg a közös indulás, és kinek kevésbé. A Századvég a biztos szavazó pártválasztók körében modellezett két lehetséges forgatókönyvet, tekintettel arra, hogy az egyes pártok tábora miként viszonyulna ahhoz, ha a teljes ellenzék egy egyéni jelöltet támogatna.

Századvéges felszalámizás

Az első forgatókönyv szerint a válaszadó saját egyéni körzetében az ellenzék egy MSZP-DK-s politikust támogatna, aki javára visszalépne a Jobbik és az LMP jelöltje. A kutatás eredményei alapján ebben az esetben az MSZP-n és a DK-n kívül minden ellenzéki pártnak komoly lemorzsolódással kellene számolnia.

A legrosszabbul a Jobbik járna, a táborának háromnegyede nem szavazna egy ilyen jelöltre, sőt csaknem negyede inkább a Fidesz-KDNP jelöltjére voksolna. Az LMP a szavazatainak felét veszítené el ahhoz képest, mintha külön jelöltet indítana. Még a korábbi baloldali összefogás tagja, az Együtt esetében is jelentős, egyharmados lemorzsolódással lehet számolni. A kisebb pártok szavazataik 57 százalékát veszítenék el egy teljes összefogással.

Kész Zoltán, a baloldali pártok által támogatott független jelölt (k) sajtótájékoztatót tart, miután megnyerte a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást 2015. február 22-én. MTI Fotó: Nagy Lajos

Még nagyobb veszteségekkel számolhatnak a pártok, ha a teljes összefogás egy jobbikos jelöltet támogatna. Ebben az esetben az MSZP-s szavazók 81, a DK-s szavazók 72, az Együtt táborának pedig 62 százaléka inkább nem szavazna, bizonytalanná válna, vagy a Fidesz-KDNP-s jelöltet támogatná. Az LMP a szavazatainak kétharmadát veszítené el, ha nem egyedül indítana jelöltet, hanem egy jobbikost támogatna. Más kisebb pártoknál a veszteség 72 százalék lenne. Látható, hogy a Jobbik még abban az esetben is számolhat 10 százaléknyi lemorzsolódással, ha az ő jelöltje javára lép vissza a teljes ellenzék.

A kutatási eredményekből az következik, hogy a pártok egymás közti megegyezésénél nehezebb feladat a szavazókat meggyőzni a közös jelölt támogatásáról. Baloldal és jobboldal között áthatolhatatlan politikai ellentét van, legalábbis a választók fejében. A példából az derült ki, hogy jelentős szavazatvesztéssel kell számolni koordinált indulás esetén, függetlenül attól, hogy közös baloldali vagy jobbikos jelöltről van szó, így az a párt nyerhet a legtöbbet, ami mégis külön indul, és számít a közös jelöltről leszakadó ellenzéki szimpatizánsok szavazataira.

Pártunk és kormányunk erős

A Századvég felméréséből az is kiderült, hogy a Fidesz-KDNP tovább tudott erősödni a biztos szavazó pártválasztók körében a szeptember végén végzett kutatás óta, és továbbra is stabil előnyt élvez. A kormánypártok támogatottsága a teljes népességen belül 34 százalék, az MSZP-re és a Jobbikra 9-9, az LMP-re 6 százalék voksolna jelenleg. A DK 5 százalékon áll, az Együtt támogatottsága 1 százalék, más pártokra összesen pedig a válaszadók 6 százaléka szavazna. A bizonytalanok aránya jelenleg is 30 százalék.

A kormányzó pártok a biztos szavazó pártválasztók körében 1 százalékot tudtak erősödni az elmúlt hetekben, jelenleg 50 százalékon állnak. Az MSZP-re és a Jobbikra 16-16 százalék, az LMP-re 7 százalék, a DK-ra 5 százalék adná a voksát. Az Együtt támogatottsága 1 százalék, más pártoké összesen 5 százalék.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett október 8-15. között, aminek során ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik