Foci

A spanyol lap zsidózós cikkel haragította magára a Tottenhamet

A keddi BL-forduló egyik rangadóját Madridban vívják, a Real a Tottenhamet fogadja. A Realhoz közeli spanyol lap, a Marca cikket közölt az angol csapat múltjáról, amiben az szerepelt, hogy a rivális klubok szurkolói a zsidó gyökerei miatt utálják a Spurst. A cikk tele volt pontatlanságokkal, és a Tottenham egy közleményt adott ki, amelyben az állt, hogy az írás otromba és ellenszenves lett.

Való igaz, hogy a Spursnek vannak zsidó származású szurkolói, de ez nem számít egyedi jelenségnek, több londoni klub is elmondhatja magáról ugyanezt.

A Marca bocsánatot kért, megemlítve, hogy amikor arról írtak a cikkben, hogy a zsidó származása miatt utálják a klubot, az valójában a radikális Chelsea -és a West Ham-drukkerekre vonatkozott, nem az egész angol társadalomra.

A bocsánatkérés ellenére a hangulatot már sikerült felpaprikázni, és az angolok úgy érzik, lehet, hogy a Marca tudatosan próbálta kizökkenteni a Spurs-játékosokat, akik közül Harry Kane-t az utóbbi időben többször is összeboronálták a Reallal. A 24 éves Kane a bajnokságban 6, a BL-ben 5 gólnál jár, így egyelőre megelőzi a négyszer eredményes Cristiano Ronaldót is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik