Nagyvilág

300-nál is több áldozata van a szombati terrortámadásnak

Legkevesebb 320 ember életét vesztette és további több százan megsérültek a szombati terrortámadásban Szomália fővárosában, Mogadishuban – írja a The Guardian.

A robbanás egy forgalmas csomóponton történt. Erejétől szállodák, kormányhivatalok és éttermek semmisültek meg. Az áldozatok közül 111-et már azonosítottak, családjaik pedig el is temették őket. A többi elhunytat nem tudták azonosítani, őket egy tömegsírba temetik majd a szomáliai hírügynökség szerint.

Hétfőn egy török katonai repülőgép 40 súlyos sérültet szállít majd Törökországba orvosi kezelésre.

 

Ez volt a leghalálosabb merénylet az országban, mióta az al-Shabaab iszlamista milícia 2007-ben Szomália irányítását tűzte ki céljául.

Fotó: Europress/AFP/Mohamed Abdiwahab

Egyelőre hivatalosan egy szervezet sem vállalta magára a merényletet, de a szomáliai hatóságok őrizetbe vettek egy férfit, akinek járműve tele volt pakolva robbanóanyagokkal.

Ez a szomáliai 9/11. A letartóztatott férfi elégedett volt. Büszke volt rá, hogy mit tett. Azt mondta, hogy a dzsihádért cselekedett

– mondta egy tisztviselő.

Az egyik áldozat egy orvosi hallgató volt, aki másnap diplomázott volna. Édesapja azért repült Mogadishuba, hogy részt vegyen a diplomaosztón, de ehelyett a halálát kellett végig néznie.

 

Mohamed Abdullahi Farmajo Mohamed szomáliai elnök elítélte az al-Shababot és kegyetlen cselekedetnek minősítette a támadást.

Az al-Kaidával szövetségben álló al-Shabab gyakran hajt végre merényleteket a fővárosban, és általában gyorsan magára is vállalja azokat.

Kiemelt kép: Europress/AFP/ Mohamed Abdiwahab

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik