Bár Gal Gadot már 32 éves és több mint tíz éve színészkedik, igazán mégis csak idén ismerte meg nevét a világ, amikor a Wonder Woman rebootjában ő lehetett a főszereplő. Hol bujkált eddig, és miért csak most kapták fel? Igyekeztünk minden fontos dolgot összeszedni a színésznőről.
Gal Gadot nemrég azzal került be újra a hírekbe, hogy a Saturday Night Live-ban bohóckodott, és többek között Kendall Jennert utánozta, na meg smárolt egy jóízűt Kate McKinnonnal. Nyilván viccből, a poén lényege meg annyi volt, hogy Wonder Woman, vagyis Diana, az amazonok hercegnője bizonyára leszbikus, hisz egy rakás másik nővel él együtt egy szigeten. De Gal Gadot talán érdekesebb annál, hogy megcsókolt egy viccműsorban egy másik színésznőt, úgyhogy nézzük, miért lehet ő a következő nagy csillaga Hollywoodnak. Már ha az lesz egyáltalán.
Izraelben született és nőtt fel, mérnök és tanár szülők gyerekeként. Nagyapja megjárta Auschwitzot és túlélte a holokausztot, nagyanyja pedig még a náci megszállás előtt elmenekült. Felmenői közt vannak lengyel, osztrák, német és cseh zsidók is. Tanulmányai alapján nem úgy tűnt, mint aki színésznő akarna lenni, hisz először biológiát tanult, majd magassága miatt kosarazni kezdett, a főiskolán pedig jogra és politológiára járt. Előtte azonban mint minden izraeli fiatal, két évet lehúzott a katonaságnál.
Legalábbis szerinte a Halálos iramban rendezője, Justin Lin azért osztotta rá Gisele szerepét, mert tudta, hogy Gal Gadot tud bánni a fegyverekkel. Igen, merthogy a színésznő először a Halálos iramban tűnt fel még 2009-ben, vagyis a nagyközönség nem Wonder Woman szerepében láthatta ő először. Viszont még ennél is érdekesebb, hogy jóval színésznői karrierje előtt is megismerhette nevét a világ, ugyanis 18 éves korában ő lett a 2004-es Miss Izrael, így kijuthatott Ecuadorba a Miss Universe világversenyére.
Nyilván a szépségversenyzés után egyenes volt az út a modellkedéshez – Gal Gadot szerepelt a Miss Sixty és a Gucci kampányaiban, de reklámozott autót is. Aztán a szépségipart hátrahagyva inkább a színészetet választotta, és jól döntött, mert a Halálos iramban-filmek mellett egyre több filmszerepet kapott — így például játszott Jan Hamm mellett a mérsékelt sikereket elért Kémek a szomszédban című vígjátékban is. Majd 2016-ban jött el az idő, hogy végre egy igazán nagy szerepet is megkapjon – ő lett Diana hercegnő, vagyis Wonder Woman a Batman Superman ellen című filmben, ami után egyértelmű volt, hogy kap egy saját Wonder Woman-filmet is. Az idén bemutatott, feministának kikiáltott alkotás körül természetesen botrányok is voltak – Libanonban például be akarták tiltani a filmet a színésznő izraeli származása miatt.
Gal Gadot egyébként tényleg igazi Wonder Woman, ugyanis a film forgatásakor már terhes volt második gyerekével. Magánéletét nem szívesen éli a bulvárlapok címlapjain, de annyit azért lehet tudni róla, hogy két lánya van, Alma és Maya, mindkettő Yaron Versanótól, aki egy izraeli ingatlanfejlesztő.
Szóval tényleg ő a Csodanő – a jogot végzett modell és szépségkirálynő, aki katona volt, majd színésznő lett Hollywoodban, de közben annyira rejtélyes, hogy az égvilágon semmit nem lehet tudni róla.
Illetve de. Annyit, hogy még egy egész éjjel síró három hónapos gyerek mellett is gyönyörű smink nélkül.
Kiemelt kép: Getty Images/Steve Mack